A lányok is a legjobb négy között

szróbert • 2014. július 23., szerda •
A magyar női vízilabda-válogatott július 22-én kiharcolta a legjobb négy közé kerülést. A hazai rendezésű Európa-bajnokságon Merész András lányai a második negyedben döntötték el a meccs sorsát, aztán már elegendő volt az előny őrzése is. A mieink csütörtökön a spanyol lányokkal játszanak a döntőbe jutásért.
A lányok is a legjobb négy között

Magyarország-Oroszország 12-7 (2-1, 4-1, 3-3, 2-2)

Az első negyedből pontosan 2 perc telt el, amikor Bujka Barbara szerzett vezetést a mieinknek. Ezt követőn sokáig nem jegyezhettünk fel újabb találatot, majd a hatalmas termetű, de rendkívül fiatal Boriszova egyenlített, 1-1. Egy újabb perc múlva azonban Antal Dóra góljával ismét vezettünk, 2-1.  

A második játékrészben is mi kezdtünk jobban, Szűcs Gabriella góljával már 3-1-re vezettünk, amit Keszthelyi Rita 5 méteresből, majd Antal Dóra és Szűcs Gabriella is tovább növelt egy-egy góllal, 6-1. Az oroszoknak csak a szépítésre futotta a negyed végén, 6-2 volt az eredmény a félidőben.

A félidő utáni 8 percben az oroszok szerezték az első gólt, 6-3, aztán Takács Orsolya szép góllal tette újfent négygólossá a fölényt, majd nem sokkal később Kisteleki Dóra lőtt újabb gólt, 8-3. Miután Prokofjeva szépített, Bujka Barbara megint ötre növelte az előnyt, 9-4. A negyed végén Ivanova szépített, 9-5.

Az utolsó negyed már csak formaság volt. Antal ötméterese és Keszthelyi lökete következtében már hat volt közte, 11–5, így aztán az utolsó percek már csendesen teltek, még az is belefért, hogy az oroszok kétszer is betaláljanak a magyar kapuba.

A magyar csapat ellenfele az elődöntőben a spanyol válogatott lesz, a meccset csütörtökön rendezik.

közösség

további frisss

lap tetejére