A héten még kétszer pályára lép a Haladás

frisss, haladas.hu • 2019. július 23., kedd •
Az edzőmeccseken egyelőre jól teljesít a csapat.
A héten még kétszer pályára lép a Haladás

Az augusztusi rajt előtt a Szombathelyi Haladás új vezetőedzője, Supka Attila és stábja két fontos játékossal nem számolhat: Jurij Habovda talán októberben, míg Tóth-Gábor Kristóf csak jövő februárban léphet újra pályára. Mindketten a Lafnitz elleni mérkőzésen sérültek meg. Szerdán 18 órától ismét itthon szerepelnek a zöld-fehérek: az ellenfél az NB III Nyugati-csoportjában ismételten megkapaszkodó Sárvár FC lesz. A bajnoki főpróbát július 28-án, vasárnap 17.30-kor a MOL Fehérvár vendégeként vívja a csapat. Az NB II első bajnokiját, augusztus 2-án, pénteken rendezik meg Gyirmóton, ahol a Haladás lesz az ellenfél. A találkozó 20 órakor kezdődik. Úgy tudjuk, hogy az M4 Sport élőben közvetíti majd a meccset.

közösség

további frisss

lap tetejére