,,A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek!”

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. június 21., szerda •
A címben szereplő, Németh Páltól származó örök igazság is elhangzott azon a Sugár úti ünnepségen, melyen – Hende Csaba országgyűlési képviselő és Puskás Tivadar polgármester jelenlétében – leleplezték a dobópápa mellszobrát.
,,A győztesek soha nem adják fel. Akik feladják, sohasem győznek!”

A Dobó SE és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület immár kilencedik alkalommal emlékezett meg a 2009-ben elhunyt sikeredzőről. A Dobó SE 21 esztendős kiválósága, Gyurátz Réka pedig 71 méter 27 centiméteres felnőtt világbajnoki szereplést érő dobással tisztelgett a dobópápa emléke előtt a Németh Pál Emléknapot színesítő vegyespáros kalapácsvető versenyen. 

A megemlékezésen Horváth Vilmos, a Dobó SE elnöke kiemelte: annak idején azt ígértük, hogy Pali bácsi 80. születésnapja emlékére szobrot állítunk. Megígértük, és időben megcsináltuk, hiszen Pali bácsi tegnap lett volna 80 éves! Aki azt hiszi, hogy Németh Pál meghalt, az téved, hiszen az elmúlt 9 évben utcát, kollégiumot is elneveztek róla. 

Ezt követően Hende Csaba országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar polgármester, Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, valamint régi sportolók: Szitás Imre és Gécsek Tibor jelenlétében Nagy János elénekelte a Bánk bán híres részletét, Bánk áriáját, a ,,Hazám, hazám-ot, majd Balogh József költeménye következett, melyet Pali bácsi 70 éves évfordulójára írt, a verset a költő fia, Balogh Zoltán adta elő. Ezután Hende Csaba mondott köszöntőt. 

Nincs itt szükség sok szóra, mert tudjuk, ki volt Németh Pál. Nem könnyű egy ilyen kidőlt oszlop, szálfa helyére állni, pedig szeretnénk méltóak lenni Németh Pál emlékéhez, örökségéhez. Azért állították a szobrot az utódok, a rá emlékező nemzedékek, mert nagyon sokat jelentett Németh Pál a városnak, az országnak, a hazának. Németh Pál iskolát teremtett, nem hiába nevezték dobópápának. Szerencsére vannak örökösei, és ők is, mi is próbálunk felnőni ahhoz a magassághoz, amit ő elénk állított – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője. 

Puskás Tivadar polgármester, a Magyar Olimpia Bizottság (MOB) tagja pedig azt hangsúlyozta, hogy, ha valaki úgy él, úgy dolgozik, hogy már életében fogalom, akkor érdemes tisztelni és megbecsülni és érdemes arra, hogy a közösség később példaképül válassza.


Németh Pál fiait látva Pali bácsit látom, az örökkévalóság egyik módja pedig, hogy szobrot készítenek róla. Amikor 2004-ben Vas megyében az év embere lett Németh Pál, akkor fogalommá lett a fiatalok és a kortársai számára. Valamit jól csinálni nem sokkal kerül több energiába, mint ugyanazt rosszul tenni. Németh Pál a jövőt építette, amikor a fiataloknak megmutatta az utat, merre haladjanak, mit és hogyan sportoljanak. A szellemiségből minden Szombathelyen marad. Az, hogy a munka helyszínén állítjuk fel a szobrot, ezáltal minden pillanatban a tekintetével vigyáz az itt sportolókra, a szombathelyiekre – tette hozzá a MOB tagja.

Ezután a dobópápa testvére és 3 fia leleplezte a mellszobrot, mely Kékesi Gábor körmendi szobrászművész alkotása. A szobornál Hende Csaba és Puskás Tivadar, majd Lehmann László, aztán a Dobó SE nevében Békefi Miklós alelnök, Pars Krisztián olimpiai bajnok és Gécsek Tibor Európa-bajnok, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület nevében pedig Gál László, Tóth Győző és Békefi Miklós helyezett el koszorút. 

Németh Zsolt mesteredző köszönte meg a család nevében mindenkinek, aki segítette és támogatta a szobor, a műalkotás létrejöttét, majd szoros barátság okán a 70 esztendős Rehus Uzor Györgyöt, Halmosi Zoltánt, Békefi Miklóst és Ágh Pált köszöntötte.

Az avatóünnepség Németh Pálról szóló 20 perces film megtekintésével folytatódott, majd kötetlen beszélgetés keretében finom estebédet fogyasztottak el az emlékezők.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére