A Fejér megyei Bodajkot is bajba keverte a Czeglédy Csaba által vezetett cég

Szerző: frisss.hu/magyarhirlap.hu - Fotó: szegedma.hu • 2017. augusztus 09., szerda •
Fiktív iskolaszövetkezeteket „működtettek” és egy alapítványi iskola címével és jóhiszeműségével éltek vissza.
A Fejér megyei Bodajkot is bajba keverte a Czeglédy Csaba által vezetett cég

A fejér megyei Bodajkon, a Petőfi Sándor utca 7. szám alatt 2015 februárjától áprilisáig hat iskolaszövetkezetet jegyeztek be. Az ingatlan az önkormányzat tulajdona, a cím alatt bérlőként egy alapítványi iskola működik. Az iskola igazgatója a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy két évvel ezelőtt egy székesfehérvári ügyvéd kereste fel azzal, hogy egy iskolaszövetkezet számára keresnek székhelyet. 

Kiadták a befogadói nyilatkozatot, az ügyvéd hat iskolaszövetkezetet jegyeztetett be. Elsőként a Student Work-öt, amely 2014-ben még egy másik székhelyen 2,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, 2015-ben pedig – már az új bodajki címen – 3,3 milliárd forintot. A cég még ezév júliusában került fel a száznyolcvan napon túli, százmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkező gazdasági társaságok listájára. Felszámolását idén márciusban rendelte el a cégbíróság. Ez az iskolaszövetkezet egyike azoknak a fiktív társaságoknak, amik alvállalkozói voltak a Czeglédy Csaba vezette Humán Operátor Zrt.-nek. Az MSZP szombathelyi frakcióvezetőjét, több társával költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték. 

Dömötör Csaba államtitkár etikátlannak és felháborítónak nevezte, hogy a szocialisták nevében egy „adóbűnöző” hivatkozik átláthatóságra és jár el közérdekű adatigénylések ügyében. Emellett azt is közölte: tárcája gyors vizsgálatot végzett, amiből kiderült, hogy Czeglédy legalább három alkalommal járt el a szocialisták nevében közérdekű adatigénylések ügyében.
 

közösség

további frisss

lap tetejére