A 2014. évben is Vas megye volt a legbiztonságosabb

frisss.hu • 2015. február 23., hétfő •
Vas megye 2014. évi bűnügyi és közbiztonsági helyzetét értékelte dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2015. február 23-án.
A 2014. évben is Vas megye volt a legbiztonságosabb

Az ünnepélyes keretek között megtartott állománygyűlést dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes, rendészeti főigazgató úr tisztelte meg jelenlétével. 

Rendészeti főigazgató úr jónak értékelte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. évben végzett tevékenységét, majd meghatározta az idei évre szóló feladatokat.

A Főkapitány számadatokkal is alátámasztotta az irányítása alatt álló állomány elmúlt évi munkáját. Büszkén hangsúlyozta, az elvégzett munka egyik ékes bizonyítéka, hogy az ismertté vált bűncselekmények száma 3,9 %-kal csökkent a megyében és az országban ismertté vált bűncselekmények mindössze 1,9 %-a történt a Főkapitányság illetékességi területén. Így ismételten Vas megye volt az ország legbiztonságosabb területe. A pozitív eredmények megtartása a rendőri munkán túl nagymértékben köszönhető a megye lakossága és az ide látogatók törvénytisztelő magatartásának is.

A közbiztonság fenntartása és a lakosság szubjektív biztonságérzetét alapvetően befolyásoló, közterületen elkövetett bűncselekmények számában történt 23,1 %-os csökkenés kizárólag összefogással, együttműködéssel valósulhatott meg. Tavaly a megye 216 települése közül tizenegy településen egyáltalán nem történt bűncselekmény. A települések 66,2 %-án pedig nem érte el a tízet a regisztrált bűncselekmények száma és mindössze tizenhárom település az, ahol meghaladta a negyvenet. A számadatok alakulásában a megelőző tevékenység szerepe is óriási. Az országos programok – mint a „MegÓVlak”, a „D.A.D.A.”, az „Ellen-Szer”, a „LeSZERellek” – mellett a megyei kezdeményezésű „Ki mit tud?” tehetségkutató az óvodás korosztálytól kezdve egészen a középiskolásokig szólítja meg az érintetteket és hívja fel a figyelmüket a korosztályukat leginkább érintő veszélyekre és az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeire. A tavalyi évben mintegy négyezer vasi középiskolás diák részesült kábítószer-prevenciós oktatásban. Jellemzőek az időskorúak sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények is. Ennek megakadályozása érdekében már a megye öt településén – Szombathelyen, Sárváron, Körmenden, Kőszegen és Csehimindszenten – elindult a kortárssegítő program, továbbá az idősek klubjában, a képviselő-testületi üléseken rendszeresen megtartott figyelemfelhívó előadások mind-mind a jogsértések megelőzését célozzák.

A rendészeti szakterületet értékelve elmondható, hogy a 2013. évhez viszonyítva emelkedett ugyan a közlekedési balesetek száma, azonban jelentős növekedés a könnyű sérüléssel járt közlekedési balesetek esetében következett be. Halálos kimenetelű közlekedési baleset pedig eggyel kevesebb volt tavaly, mint 2013-ban. A „Közlekedj biztonságosan munkába jövet-menet!” elnevezésű megyei kampányt a kerékpárosok és a gyalogosok miatt bekövetkezett, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek számának visszaszorítása hívta életre. 

Pozitívumként emelhető ki, hogy – erőfeszítéseinknek is köszönhetően – az ittasan közlekedési balesetet okozók számában csökkenés tapasztalható. Éppen ezért a közterületi szolgálatot ellátó állomány a jövőben is nagy gondot fordít az így közlekedők kiszűrésére.

Az illegális migráció emelkedése az elmúlt időszakhoz viszonyítva jelentős emelkedést mutat. Az elfogások esetszáma tavaly a négyszeresére nőtt tavalyelőtthöz képest. Állampolgárságukat tekintve szíriai, afgán, iráni, pakisztáni, koszovói és indiai határsértő került rendőrkézre Vas megyében. Ezen kívül kilenc magyar és három szerb embercsempésszel szemben intézkedtek még a rendőrök 2014-ben. Az egyre fokozódó migrációs nyomásra tekintettel az eddigieknél még koncentráltabb ellenőrzés valósult meg a határsértők minél nagyobb arányú kiszűrése érdekében. A közös járőrszolgálatok során a Főkapitányság munkatársain kívül az osztrák rendőri szervek is részt vállalnak az illegális migráció visszaszorításában.

Kiemelt hangsúlyt fektettek a tulajdon elleni szabálysértések felderítési eredményességi mutatóinak növelésére is. Az e körben jellemzően előforduló bolti lopások, a magánszemélyek sérelmére elkövetett, nem megélhetési célú eltulajdonítások tekintetében az előző évi 28,9 %-os felderítési eredményességgel szemben, a 2014. évben 39,5 %-os eredményt könyvelhettek el.

Továbbra is példa értékű volt az összefogás és az információcsere a polgárőrökkel; az önkormányzatokkal; a Katasztrófavédelem, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Ügyészség, valamint a Vadászkamara munkatársaival; az egyházakkal és az iskolákkal.

A közös együttműködésre, a szervek közötti szoros munkakapcsolatra a jövőben is számít a Főkapitányság.

Az értekezleten elismerést vehetett át a Szombathelyi Rendőrkapitányság, a Sárvári Rendőrkapitányság és a Celldömölki Rendőrkapitányság illetékességi területén közterületi szolgálatot ellátó egy-egy rendőrségi munkatárs. Szalay Szabolcs r. törzsőrmester, Czitkovics Lajos r. törzsőrmester és Hegyi Gábor r. törzsőrmester a rendészeti szakterületen nyújtott kiemelkedő teljesítményéért részesült jutalomban.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére