A 10 legidegesítőbb rendetlenség otthon, amit ki nem állhatunk

Horváth Maja • 2015. október 22., csütörtök •
Pedig csak apróságokról van szó, egy kis odafigyelés elég lenne.
A 10 legidegesítőbb rendetlenség otthon, amit ki nem állhatunk

Mindannyian ismerjük azokat a szituációkat otthon, amikor egy-egy apró rendetlenségtől fel tudnánk robbanni, különösen, ha már sokszor kértük családtagjainkat ezek mellőzésére, és csak pár pillanatnyi plusz energiát igényelne a megfelelő törődés. Összegyűjtöttük a legtipikusabb – nem csak férfiak által „elkövetett” – hanyagságokat, a teljesség igénye nélkül, természetesen:

1; Tornyosulnak a mosatlan edények a mosogatóban.

Miért van az, hogy senki nem tud elmosogatni a házban csak én? Ismerős kérdés, ugye? És jogos is, tegyük hozzá, egyszerűen létezik az a típusú személy, aki a mosogatóba csak belepakolni képes, és ez is már az eggyel jobb kategória, mert sokan az asztaltól a mosogatóig sem tudják elcipelni a szennyes edényüket. Úgyhogy, akkor mégis inkább örüljünk, ha tele a mosogató?

2; Azzal a késsel nyúlni a vajba, amivel előtte a pirítóst kentük.

Nem is kell ecsetelni, a vaj tele lesz apró kenyérmorzsával, látványnak is szörnyű. És akkor az egyéb, máshonnan a késre tapadó, majd vajba kerülő „szennyeződésekről” ne is beszéljünk!

3; Amikor az, akinél elfogy a wc papír nem cseréli ki egy új tekercsre

Hanem otthagyja, mintha semmi nem történt volna. Csak az a bökkenő, hogy a következő érkező vélhetően egy másik személy lesz, aki azzal kezdheti a munkálkodását, hogy gurigát cserél.

4; Tele lesz a szemetes, nagyon, nagyon nagyon, mégsem viszi ki senki.

Világos a helyzet, „csak” ezt még beledobjuk, meg különben is rohanni kell. Átmeneti megoldásként össze lehet még nyomni a szemétgyűjtő komplett tartalmát, de vigyázat, csalóka az eredmény, mert pár perc elteltével ismét „feljön az anyag”, azaz a tömörítés csak átmeneti megoldás. Nincs mit tenni, ki kell vinni, és nem mindig megvárni, hogy legyen valaki a családban, aki már nem bírja!

5; Mosogatógépet elindítani úgy, hogy alig van benne szennyes edény.

De hát azért van, nem? De, csak nem biztos, hogy két tányérért, meg három pohárért érdemes X liter vizet elpocsékolni. Persze, az sem jó, ha annyira telerakódik a gép, hogy jóformán ki sem lehet nyitni, miután lejárt a program. Nekünk már semmi nem jó?

6; Amikor a mikróban tető nélkül melegítik az ételt

Mert ugyebár akkor minden tiszte „olyan” lesz, azaz az étel lenyomatát megtalálhatjuk a mikró belső falain mindenütt. Jellemzően aztán persze fel sem vetődik a tisztítás gondolata, így még hetekkel később is ellenőrizhetjük mi volt a menü két hete csütörtökön.

7; Hűtőben hagyott, rég lejárt szavatosságú, romlott ételek

Jó, ilyen véletlenül is előfordulhat, de vannak notórius felejtők. Akik egyszerűen nem törődnek vele, mik vannak a hűtőben, sőt, ha valami már réginek tűnik, azt beljebb tolják a polcon. Aztán mikor már elkezd „mászni” a megpenészesedett, vagy csöpögő, kellemetlen szagú valami, akkor képesek csak kidobni a kukába.

8; Cipő és egyéb ruhadarabok otthagyva a lakásban ahol éppen levetették őket

Persze, mert este van, késő, és különben is mindenki olyan fáradt, hogy azt a három lépést a szennyes tartóig már semmiképp nem lenne képes megtenni. Egyébként talán ha csak reggelig tartana ez az állapot és felkelést követően egyből odakerülne minden, ahova való, nem is lenne akkora probléma, de sajnos reggel meg megint sietni kell…

9; Rossz helyen felbontott csomagolások

Manapság szinte minden „gyárilag” csomagolt termék dobozán meg van jelölve a felbontás javasolt helye. Nem véletlenül. Így tervezték a csomagolást, ha így nyitjuk ki nem fog kiömleni az egész, kényelmesen hozzáférünk a bent lévő akármihez is. Ellenben, ha valaki amúgy „férfiasan” úgy nyit ki valamit, ahogy épp kézre esik, akkor könnyen kezelhetetlenné válik a csomagolás tartalma.

10; A tojástartóba visszahelyezett üres tojáshéjak

Ezt is nehéz megérteni, mert vajon mit gondol a „kivitelező”, hogy majd még egyszer felüthető lesz a tojás? Vagy jól mutat az épek között a feltört? Vagy csak egyszerűen lustaságról van szó? De nem létezik, hogy akkora probléma legyen a szemétbe dobni, ami oda való, nem?

közösség

további frisss

lap tetejére