Az Ishihara-teszt a színhiányos látás, vagyis a "színvakság" diagnosztizálására szolgáló módszer. A pszeudo-izokromatikus optikai jelenségen alapuló vizsgálat a hasonlónak tűnő színek valójában különbözőek. Ishihara ezt használta ki az ábráin, amelyek színkonfigurációi egy mintát adnak ki, és ezáltal lehet "mérni" a színérzékelést.

A feladat egyszerű, azonosítani kell a számokat, így sokkal kategorikusabb az egész, és megkerüli a nyelvi nehézségeket is, amelyek nézeteltérésekre adhatnak okot, de a paciensnek így azzal sem kell bajlódnia, hogy elmagyarázza, miként látja az egyes színeket.

90 éve alatt az Ishihara-teszt alap vizsgálati módszer lett az iskolákban és az ipari dolgozók körében. Az idioszinkráziás lemezek jól ismertek, a teszt a szemészet és a pszichológia módszereire épül, a vizuális megjelenés pedig grafikai tervezést igényelt.

A Shinobu Ishihara (1879-1963) tesztje 1917-ben váltotta Jakob Stilling (1842-1915), hasonló vonalakat tartalmazó, ugyanerre a célra használt 1878-as pszeudo-izokromatikus tábláit. Bár a Stilling-féle teszt 1918-ban eljutott a tizenötödik kiadásig, túlságosan 19. századi volt, és kevésbé volt diagnosztikai jellegű.

A Stilling-teszt hiányosságait kiküszöbölendő Ishihara olyan tesztet fejlesztett ki, amely négy különböző színstratégiát alkalmazott. A végeredmény pedig az lett, hogy az Ishihara-teszt válaszai megbízhatóbban támogatták a diagnózis felállítását. A tervezés során finomítottak a kontúrokon, a színmélységeken és a pontok méretével is játszottak, hogy jobban szétválasszák a színtényezőket. Maguk a színek pedig a spektrum általában rosszul érzékelt részeihez igazodnak.

Egy kompakt portfoliót hoztak létre a lemezekkel, amelyek számokat és formákat tartalmaztak, fekete háttér előtt. A lemezeket könnyen lehetett cserélni, hogy könnyebben vissza lehessen csempészni egy-egy mintát, kiszűrve ezzel a csalásokat.

Az első kiadás arra késztette Ishiharát, hogy folyamatosan fejlessze a tesztet, így 40 éven át, egészen haláláig javítgatta az ábrákat, és egy alapítványt is létrehozott erre a célra. Tehát, számos fejlesztés a teljesítménykényszer eredménye lett.

Az Ishihara-teszt egyszerre intelligens, igényes, hasznos, javítható, vizuális és jól mérhető vele a színvakság, szóval nem túlzás ikonikusnak nevezni.