860 millió forintot költenek Szombathely útjaira

frisss.hu fotó: Tóth Arnold • 2016. április 18., hétfő •
A pályázati forrást nyolc utca rekonstrukciójára fordítanák.
860 millió forintot költenek Szombathely útjaira

Az úgynevezett Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nagyszabású közútfejlesztés valósulhat meg Szombathely területén. A közgyűlés még decemberben támogatta a „Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés” című pályázati kiírásra benyújtandó projekteket, melyek összesen 5100 méter hosszúságban, nyolc utca felújítását tartalmazzák. A Nemzetgazdasági Minisztériumnak április elsejei határidővel kellett benyújtani a pályázatokat. 

Puskás Tivadar, polgármester a Frisss.hu kérdésére ismertette az érintett útszakaszokat:

A Dózsa György utca a Kálvária és a Magyar László utca közötti, 400 méter hossszúságú szakaszára 60 millió forintot irányoztak elő.

A Jókai Mór utca Kálváriától a Gagarin utcáig tartó, 500 méter hosszúságú szakaszának felújítása 90 millió forintba kerül majd.

Az Újvilág utca Rumi út és a Körmendi út között, 900 méter hosszúságban, 200 millió forintból újulhat meg.

Az Ernuszt Kelemen utca a Dolgozók üti körforgalomtól az Aranypatak hídig, 700 méteren 125 millió forintba kerül majd.

A Márton Áron utca az oladi buszfordulótól 450 méter hosszan, 44 millió forintból újulhat meg.

A Vépi út a Zanatitól a 86-os körforgalomig terjedő szakasza 1600 méter hosszúságban, 250 millió forintos rekonstrukció elé néz.

Az Írottkő utca az Alsóőr és a Szófia utca között, 320 méteren, 60 millió forintra számíthat sikeres pályázat esetén.

Végül a Sugár út Horváth Boldizsár körút és Eperjes utca közötti szakasza 230 méter hosszúságban 31 millió forintos forrásból újulhat meg.

 

közösség

további frisss

lap tetejére