8 tudományos indok, hogy miért igyunk sört még télen is

frisss.hu, index.hu • 2016. január 18., hétfő •
Egészségesek akarunk lenni, nem?
8 tudományos indok, hogy miért igyunk sört még télen is

Végre szigorúan tudományos alapon érvelhetünk a sörözés mellett! Hála az Indexen összegyűjtött tanulmányoknak mostantól nehéz lesz vitatkozni velünk, ha sörözni támad kedvünk, ugyanis olyan szakmai folyóiratokban publikált adatokat tudunk felsorakoztatni a sör jótékony hatásairól, amelyeket nehéz lenne megcáfolni.

1; Erősíti a csontozatot

Az International Journal of Endocrinilogy kutatása bebizonyította, hogy bár a tej is hatásos lehet, de a sör sokkal inkább növeli a csontsűrűséget. A szakvélemény szerint minden könnyebb alkoholos ital, mint például a sör a leghatásosabb ebben a kérdésben.

2; Csökkenti a gyulladásokat

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet kutatása igazolta, hogy a komlónak a kellemes íze mellett több jótékony hatása is van. Nyugtatóként évezredeken keresztül használták, de fertőtlenítőként, valamint gyulladáscsökkentőként is hatékony.

3; Megelőzi a daganatos megbetegedéseket

Szintén a komlónak, illetve a Xanthohumol összetevőjének köszönhető az a kémiai folyamat, ami blokkolja a prosztata- és egyéb ráktípusok kialakulását.

4; Erősíti a szívet

Nem csak a napi egy pohár bor, hanem az egy korsó sör is serkenti a vérkeringést és 33 százalékkal csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Apró szépséghiba, hogy amennyiben többet fogyasztanánk a folyékony kenyérből az ellenkező hatást érjük el vele.

5; Segít a vesekő megelőzésében

Két adat az amerikai Society of Nephrology-tól: Aki rendszeresen fogyaszt cukros üdítőitalokat, annál 23 százalékkal nagyobb, aki viszont sört fogyaszt naponta, annál 33-40 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki vesekő.

6; Jó tesz az emésztésnek

Az Agricultural and Food Chemistry folyóiratban megjelent tanulmány szerint a sör segíti az étkezést követően a gyomorsav kiválasztást, ezáltal megkönnyíti az emésztés egész folyamatát.

7; Segít az Alzheimer-kór meglőzésében

Egy 365 ezer főn végzett kutatás bizonyította be, hogy a rendszeresen sört fogyasztók között 23 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki az Alzheimer-kór. Sajnos ebben a kérdésben is igaz, hogy aki többet iszik a kelleténél, annál az ellenkező hatással kell számolni.

8; Segít a fogyásban

A sörben található nikotinamid-ribozid nevű molekulát néhány éve fedezték csak fel a tudósok, de egyből „mágikus molekulaként” kezdték el emlegetni. Állatkísérletek során bebizonyosodott, hogy azok az egerek, akik 10 héten keresztül kaptak a molekulából több energiával és nagyobb állóképességgel rendelkeztek, mint társaik. A nikotinamid-ribozid emellett a hízás elkerülésében is jótékony hatással bír. 

közösség

további frisss

lap tetejére