Ki tudja, mikor van a Szombathelyi7 lapzártája?

szróbert • 2014. szeptember 03., szerda •
A Pro Savaria Egyesület nyilvános vitát kezdeményezett az önkormányzati választáson induló jelölőszervezetek és a polgármesterjelöltek között - várospolitikai kérdésekről. A vita lebonyolításával kapcsolatos részletek mai egyeztetése során szinte a legfontosabb kérdés az volt, hogy tudja-e valaki, mikor van az önkormányzati hetilap, a Szombathelyi7 lapzártája. Ehhez igazították ugyanis a jövőbeni vitanapokat.
Ki tudja, mikor van a Szombathelyi7 lapzártája?

A szeptember 3-i sajtónyilvános eseményen a szervező Pro Savaria mellett a Fidesz-KDNP, az MSZP-DK-Együtt, az LMP, valamint a Jobbik vezetői vettek részt. Az eszmecserén szóba került a választási plakátelhelyezés jogossága, valamint a vitákon történő sajtójelenlét is. Az ellenzéki pártok abban bíznak, hogy a Savaria Fórum, a Vas Népe, a Szombathelyi7 és a Szombathelyi Televízió is partner lesz a közvélemény tájékoztatásában. Ezért aztán rögtönzött közvélemény-kutatást tartottak, melyen arra voltak kíváncsiak, ki tudja, hogy mikor van a Szombathelyi7 lapzártája. Ehhez igazították ugyanis a vitanapokat.  
Abban is megállapodtak, hogy nem zárnak ki egyetlen jelölő szervezetet sem, így, akik kompenzációs listával rendelkeznek és polgármester-jelöltet állítanak, valamennyien részt vehetnek a vitákon.  
A pártok képviselői megállapodtak, hogy mindig hétfőn vitáznak majd, így a gazdaságfejlesztés-városüzemeltetésről szeptember 15-én, szociálpolitikáról és oktatásról szeptember 22-én, a közbiztonság és környezetvédelem témaköréről szeptember 29-én, míg az egészségügyről október 6-án fejtik ki véleményüket. A polgármester-jelölti vita pedig – a tervek szerint – október 10-én lesz a Savaria Mozi színháztermében.  

közösség

további frisss

lap tetejére