Épül az M86-os: Szelestéig szabadon

szróbert-Hcs • 2014. július 24., csütörtök •
A magyar kormány a nyugat-magyarországi régió fejlődésének részeként ismerte fel az M 86-os út megépítésének jelentőségét – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője a főút Szombathely–Vát közötti gyorsforgalmi szakaszának átadóünnepségén. Puskás Tivadar polgármester pedig annak a reményének adott hangot, hogy hamarosan Ausztria irányába is elkezdődhet egy gyorsforgalmi út építése.
Épül az M86-os: Szelestéig szabadon

Puskás Tivadar polgármester beszédében történelminek nevezte ezt a napot, majd azt hangsúlyozta, hogy valóságos értelemben is jó úton halad az ország, jó úton halad a város és a megye. 
Ha utak vannak, minden van, és az utakon közlekedni is lehet. Igaz, hogy jelenleg csak Szelestéig van kész a kétszer kétsávos autóút, ám bízom benne, hogy 2016-ig Győrig is befejeződik a 86-os út építése, majd ezt követően Ausztria felé is megkezdődhet az útépítés – tette hozzá Puskás Tivadar.

Ezt követően köszönetet mondott a kivitelezőnek, majd a magyar kormánynak, és külön Hende Csabának is, aki – mint a szombathelyi polgármester kiemelte – oroszlánként küzdött az út megépítéséért. 

Németh Miklós, a KÖZGÉP Zrt. vezérigazgatója a beruházás műszaki paraméterei között megemlítette, hogy mintegy egymillió tonna földet kellett megmozgatni és kb. 100 ezer tonna aszfaltot kellett felhasználni mindezidáig. 

Hende Csaba országgyűlési képviselő beszéde elején az ellenoldal rosszindulatú megjegyzéseire reagálva azt tette világossá, hogy az egy hónappal ezelőtti eseményen az útszakasz ideiglenes forgalomba helyezése történt meg, ma viszont a hivatalos, korlátozások nélküli átadás valósul meg. 
A honvédelmi miniszter ezt követően megköszönte személyesen Orbán Viktornak és persze a kormánynak is, hogy felismerték a 86-os út jelentőségét, mint Magyarország fejlődésének egy különösen fontos epizódját.
Miután a kamionforgalom ezt követően nem megy át az érintett településeken, az életminőség is javulni fog. A 86-os útra költött mintegy száz milliárd forint a fejlődést szolgálja, mert mi nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk is, ellentétben a korábbi szombathelyi polgármesterrel, akinek – a baloldali kormányok idején – mindössze 3,5 kilométernyi útszakaszt sikerült megépíttetni ás átadnia – tette hozzá az országgyűlési képviselő.   

Ezt követően szalagátvágással tették még ünnepélyesebbé a Szombathely–Vát közötti gyorsforgalmi szakasz megnyitását.

A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy a 86-os és a 85-ös főút gyorsforgalmi úttá építése jelenleg több szakaszon is zajlik, a 90 kilométer hosszú M85-M86 Győr-Csorna-Szombathely gyorsforgalmi úton a tervek szerint 2016 nyarán már végig 110 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak majd a közlekedők.

Az eseményen és az ezt követő ünnepélyes útátadáson, valamint a szakasz bejárásán is részt vettek Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzati képviselői, és a kivitelező munkatársai is.   

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére