Vastaps a végén: Haladás VSE – Győri Audi ETO KC II. 28-26

szróbert • 2014. február 22., szombat •
A mérkőzés előtt Bölöni Roland minimális arányú győzelemmel is elégedett lett volna, és a terv, ha nehezen is, de teljesült. A mindvégig rendkívül kemény, már-már férfias meccsen nehezen, de megérdemelten győztünk. A frisss.hu helyszíni tudósítása a Haladás VSE NB I/B-s kézilabda mérkőzéséről.
Vastaps a végén: Haladás VSE – Győri Audi ETO KC II. 28-26

Haladás VSE – Győri Audi ETO KC II. (12-17) 28-26  

A Haladás VSE női kézilabda csapata a Tömő – Mayer, Németh, Császár, Pukler, Szecsődi, Szendrei összeállításban lépett pályára. Csereként pedig Márkus (kapus), Bolfán és Gönczöl egészítette ki az együttest.

Mi kezdtük a meccset és Mayer Maja góljával meg is szereztük a vezetést, aztán percekig fej-fej mellett haladtunk a győriekkel. 
Az 5. perc végén 2-2 állt az eredményjelzőn.
Mindkét csapat nagyon odafigyelt a meccs elején a védekezésre, viszonylag kevés gól esett. A győriek a 8. percben 3-4-nél átvették a vezetést.
A 10. percben időt kért Bölöni Roland vezetőedző, hiszen a győri zöld-fehérek 3-6-re elléptek.
Sajnos nem sikerült felébreszteni az ,,öltözőben maradt” vasi lányokat, hiszen ezt követően – hiába játszottunk 2 percig emberelőnyben – tovább növelték fölényüket a győriek.  
A 15. perc végén sajnos már 5-10 állt az eredményjelzőn.
Ezekben a percekben a győriek kicsit megtorpantak, de a mi ellentámadásaink sajnos vérszegények voltak, csak Németh Kriszta góljai jelentették a fényt az alagút végén. 
A 20. percben még mindig 4 góllal vezetett a vendégcsapat, 8-12.
Hiába kaptunk heteseket, nem tudtunk élni a ziccerekkel, így sajnos továbbra sem sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez.
A 25. percben 10-14-et mutatott az eredményjelző.
Az első félidő utolsó perceiben megpróbáltunk mindent, de a vendégek szinte férfiasan kemény védekezésével nem tudtunk mit kezdeni.
A 30. perc végén 6 góllal vezettek a győriek: Haladás VSE – Győri Audi ETO KC II. 12-17.    
A második félidő jobban indult számunkra, Mayer Maja góljaival kicsit felzárkóztunk, ezt az 5 percet 3-1-re nyertük. Ekkor az egyik győri játékos a vendégek támadása alatt rosszul fogott talajt és súlyosan megsérült, az első jelentések ínszalagszakadásról szóltak.  
A 35. percben 15-18-ra feljöttünk.
A sérülés és a pár perces kényszerszünet láthatóan megfogta a győrieket, és mi is jól védekeztünk, Tömő Alexandra több esetben is jól hárított. 
A 40. percben 18-20 volt az állás. 
Sosem jön jókor, de ekkor különösen nem kedvezett a mieinknél a kiállítás. Ahelyett, hogy tovább zárkóztunk volna, a győriek játéka stabilizálódott.
A 45. percben megint 3 góllal vezettek, az eredmény ekkor 19-22 volt. 
A győri csapat mintha hirtelen elfáradt volna, nagyon sokat hibáztak a támadásban, s ezt Mayer Maja ki is használta, hármat is dobott ezekben a percekben. 22-22-re kiegyenlítettünk, utoljára 5-5-nél volt döntetlen. 
Az 50. percben 22-23 volt az állás.  
Élni tudtunk a lélektani fölénnyel, az ideiglenes döntetlen után a vezetést is megszereztük.
Az 55.percben: 25-24 ide!
A győriek gyorsan kiegyenlítettek, de hetesből megint nálunk az előny! Tömő jól véd most is, Prukner pedig lehetetlen helyzetből és hetesből is biztosan betalált.

Vége, vastaps, a közönség állva ünnepli a hazai lányokat. Nagyon küzdelmes meccsen sokat érő győzelmet arattunk: 28-26 ide!!!  

Bölöni Roland vezetőedző a frisss.hu-nak a meccs után így értékelt: az első félidőben nagy előnyt adtunk a vendégeknek, így a szünetben fel kellett rázni a lányokat. A második játékrészben aztán igazi csapatként működtünk, a kapus Tömő Szandra teljesítménye kiugró volt. Remélem most már a lányok is elhiszik, hogy elérhető a dobogó.

A Haladás jövő vasárnap Szekszárdon szerepel.

közösség

további frisss

lap tetejére