27 éve színpadon a szombathelyi gitáros

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. július 25., hétfő •
Zenekarokon, bulikon innen és túl, sokan ismerik Szombathelyen Kovács Ervint, zenészt, zeneszerzőt, akit a S.TOP, a Dózis vagy a Tandem együttesekből ismerhettünk, ma pedig a Tequila zenekar és a Szénási Group gitárosaként láthatjuk és hallhatjuk. Kíváncsiak voltunk a múltra a jelenre és kérdeztük a terveiről is.
27 éve színpadon a szombathelyi gitáros

"Polgári családban nőttem fel, a zene átszőtte a mindennapjainkat; a felmenőim között, több generációban is, akadtak zenészek, édesapám tagja volt a vasút zenekarának, bendzsózott. Édesanyámnak jó hallása és szép hangja van, így genetikai örökség is elvezetett a zenéléshez" - fogott bele a történetbe kérdésünkre Ervin, hozzátéve, hogy a zene varázsa gyerekkorában fogta meg és azóta is folyamatosan jelen van az életében, bármerre is sodorta az élet.



"Az első "virtuális" formációt 13 évesen Karcsi barátommal alapítottuk, ő volt a dobos, én pedig a gitáros - emlékezett vissza életének fontos momentumára. "Jó barátom édesapja basszusgitározott, hangszere éppen abban a szobában volt, ahol gyakorolni szoktunk. Felkaptam a gitárt, és legnagyobb meglepetésemre, azonnal el tudtam játszani rajta a Pink Floyd: Another Brick In The Wall című dalának a basszustémáját, mindenféle előzetes okítás nélkül, hallás után. Ez adott egy impulzust ahhoz, ha megtanulok játszani a hangszeren, akkor komolyabb eredményeket el tudok érni." -  emlékezett mosolyogva a zenész.

Jött az első gitár, az első zenekar, a Six, amit több együttes is követett. A S.TOP, a Dózis, és a soproni Tandem formációk kísérték végig számára a '90-es éveket. Utóbbival a Manhattan, Csepregi Éva, Krisz Rudi, V-Tech, Unique, Nagy Feró, Pataki Attila is volt vendég a koncertjeiken, de zenéltek az Irigy Hónaljmiriggyel, a Bon-bon-nal, a TNT-vel, élőzenés fellépéseken. 2002-ben ismét váltott, azóta a saját alapítású együttesében, a Tequilában hallhatja a közönség. Ervintől megtudtuk azt is, hogy párhuzamosan több bandában is bizonyíthatott: "Ez idő alatt a Jazzclusive, majd a Jazzperado nevű formációkban is szerepeltem, az elsőben standard jazzt, a másodikban latin-illetve manouche jazzt játszottunk. Az évek alatt több blues formáció tagja voltam, valamint a party zenekaroknál beugró session gitárosnak is hívtak."

Közben pedig részt vett tehetségkutatón, a Zenészmagazin versenyén a kiemelt, kiváló kategóriába sorolták, maga mögé utasítva több száz felvételt. "Felvételek, stúdiómunkák, felkérések sora jött, de továbbra sem szerettem volna csak egy stílusban játszani, csábított a sokszínűség"  - fűzte hozzá Ervin, kiegészítve azzal, hogy az Újvári Timi és a Hot Stuffal 2006 környékén, a Muzikfabrikkal pedig tavaly játszott együtt.

Jelenleg már 26-27 zenéléssel és fellépésekkel teli évet tud maga mögött és a hétköznapokban gyakran segít azoknak, akik kérik, hogy mutasson meg nekik a gitáron egy-egy fogást, egy-egy stílust, hogy el tudják sajátítani, meg tudják érteni azokat. A terveiről pedig annyit elárult nekünk, szeretné folytatni a zenélést, nemcsak a Tequilával, hanem a Szénási Grouppal is, ezzel a felállással nyáron és ősszel is lesznek koncertjeik. Ervin mindemellett saját felvételeket is készít, amelyek az legismertebb videómegosztó oldalon több, mint 270 ezres nézettséget produkáltak, a Facebookon közzétett videói 10 ezres nézettségűek. Megtudtuk tőle azt is, hogy nemsokára saját dalok rögzítését is tervezi. Zárásként hozzátette, bár évtizedek óta a pályán van, a tanulást, az önképzést folytatja, ameddig tudja, ameddig szeretné.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére