176 munkahelyet őriznek meg a szombathelyi járműiparban

frisss.hu, MTI Fotó: Hornyák Emőke • 2016. január 28., csütörtök •
Mindez kormányzati támogatással valósul meg.
176 munkahelyet őriznek meg a szombathelyi járműiparban

Kormányzati támogatással sikerült megőrizni 176 munkahelyet a szombathelyi járműjavítóban, miután a Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. megvásárolta a felszámolás alatt álló MÁV Vasjármű Kft. eszközparkját, illetve kibérelte a GYSEV-től az egykori járműjavító szerelőcsarnokait - jelentette be Glattfelder Béla, a járműjavítót üzemeltető cég ügyvezető igazgatója csütörtökön.

Hozzátette azt is, hogy az új tulajdonos 130 millió forint bér- és bérköltség-támogatást kapott az Országos Foglalkoztatási Alapból. A munkahelyek megőrzéséhez az is hozzájárult, hogy a kormány korábban kiemelt gazdálkodó szervezetté nyilvánította a MÁV Vasjármű Kft.-t, a járműjavító így a csődeljárás és a későbbi felszámolás alatt is folyamatosan teljesített megrendeléseket, működőképes maradt - tette hozzá az ügyvezető igazgató. 

Az új tulajdonos nem jogutódja a felszámolt cégnek, nem terhelik tartozások, de annak jeléül, hogy a jövőben is építenek a 144 éves járműjavítási hagyományokra, megtartják a szakmai körökben jól ismert MVJ rövidítést és logót is.


Az idén egymilliárd forintos árbevételre számítanak, megrendeléseik 85 százaléka Nyugat-Európából érkezik, de szavai szerint a Mozdony és Vasúti Járműjavító Kft. törekszik arra, hogy a jövőben a hazai vasúti járműjavítási piacnak is aktívabb szereplője legyen. 


A szombathelyi cég erőssége lehet, hogy egy helyen tudják végezni a mozdonyok, vasúti kocsik és egyéb szerelvények karbantartását. Tudni kell, ilyen széles szolgáltatási palettája viszonylag csak kevés európai vasúti járműjavító cég rendelkezik .

Az új cégnek egy sor olyan engedélyt be kellett, illetve be kell szereznie, amely a vasúti járműgyártásban nélkülözhetetlen. Ezek nemcsak hazai és uniós engedélyek, hanem olyan minőségbiztosítási és vasútbiztonsági tanúsítványok, amelyeket több európai magán és állami vasúttársaság saját működése érdekében hozott és követel meg a szolgáltatóktól és beszállítóktól. Viszont a cég 2016-os kilátásai elég kedvezően alakulnak.

Puskás Tivadar polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy sikerült megőrizni a vasúti járműgyártást Szombathelyen, ami szavai szerint egy olyan munkakultúrát és tudást jelent, amit értéknek kell tekinteni.

Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, Szombathelyen két olyan nagymúltú céget is sikerült megmenteni kormányzati segítséggel, amelynek felszámolása 2010 előtt kezdődött. Az egyik a Styl Ruhagyártó Zrt., a másik pedig a szombathelyi járműjavító.

Szombathely abban a szerencsés helyzetben van, hogy a térségben ma már munkaerőhiányról beszélhetünk, a felkínált állások főként az autóiparban és elektronikai alkatrészgyártásban vannak, de a könnyűiparnak és a vasúti járműgyártásnak is lehet jövője a térségben.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére