Az év legjobb munkatársait díjazta az EPCOS

Szponzorált tartalom • 2018. március 12., hétfő •
Idén összesen 13 munkatárs vehette át az EPCOS-nál az Év Dolgozója elismerést és a díjjal járó jutalmat, a 150, illetve 200 ezer forintos utazási utalványt az EPCOS Év Dolgozója díjátadón.
Az év legjobb munkatársait díjazta az EPCOS

A vállalatnál már több mint másfél évtizedes hagyomány, hogy évről-évre díjazza és megünnepeli az adott évben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó munkatársakat. A legjobbakat kollégáik, vezetőik és egy vállalaton belüli szakmai zsűri választja ki minden évben a Hónap Dolgozói közül. Ebben az évben összesen 153 Hónap Dolgozója közül került ki a 13 legjobbnak választott munkatárs.

 

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy több mint 150 munkatársunk indult eséllyel idén az Év Dolgozója címért. Mindannyian valami kiemelkedőt vittek végbe az elmúlt év során, így a díjátadó alkalmával nem csupán az Év Dolgozóinak, de minden Hónap Dolgozójának is gratulálhattunk. Sok kihíváson vagyunk túl, amelyek megoldásához munkatársaink elkötelezettsége nélkülözhetetlen volt" – fogalmazott Takács Balázs, az EPCOS ügyvezető igazgatója.

 

A 13 Év Dolgozója indoklásokban idén több közös pont is szerepelt. Ezek közül talán a legfontosabb a példaértékű csapatmunka és a segítő hozzáállás volt. A díjazottak mindegyike rendkívül jó kapcsolatot ápol közvetlen munkatársaival, segíti közvetlen kollégáit a mindennapi munkában. Szintén fontos szempont volt a díjazottak kiválasztásánál a munkához való hozzáállás: hiszen szinte mindannyian valamilyen nem várt problémát vettek észre vagy oldottak meg. Az idei díjazottak között voltak olyan munkatársak, akik már több mint egy évtizede az EPCOS csapatát erősítik, de olyanok is, akik néhány éve dolgoznak a vállalatnál. Ez is jól tükrözi, hogy a munkához való hozzáállást, illetve a kollegiális viszonyokat ugyan befolyásolja a vállalatnál eltöltött idő, de nem ez az egyedüli szempont. Aki felelősségteljesen áll a munkához, megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezik, akár már az EPCOS-nál töltött első években is elnyerheti az Év Dolgozója kitüntető címet.

 

Ha a tavaszt már egy jó csapatban indítanád, most előtted is nyitva a lehetőség, hogy csatlakozz Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójához. Lépj be az EPCOS Karrier Központba, és válaszd ki a testhez álló munkát a nyitott pozíciók közül. (link az EPCOS Karrier Központ alá: https://career2.successfactors.eu/career?company=epcoselekt&career_ns=job_listing_summary&navBarLevel=JOB_SEARCH&_s.crb=ad%2bkeu0kTg96ago1xlWGZHkWuZU%3d )

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére