Szombathelyiek Budapesten

JZS • 2012. augusztus 17., péntek •
Van, akinek veszélyes, zsúfolt, és idegesítő. Van, akinek nyüzsgő, színes, és az ígéret földje. Mindössze 240 kilométerre van tőlünk, mégis mintha egy másik világ lenne. Ez Budapest, szombathelyi szemmel...

Mindössze 240 km a távolság - Forrás: maps.google.com

„Te jó ég, mennyi autó!”

Jómagam is 5 évig éltem a fővárosban. Furcsa, engem sohasem ijesztett meg. Az első, amit a szombathelyiektől hallani szoktam, hogy félnek az ottani közlekedéstől. Pedig szavamra, ott is csak utcák vannak, és autók - csak egy kicsit talán több, mint itt Szombathelyen. De az igaz, hogy ha az ember bizonytalanul kérdezgeti navigátorát, hogy mikor kell lekanyarodni, iszonyúan idegesítő lehet, ha a hátsónkban dudálnak.

Az M1-M7 bevezető szakaszán is rendszeresek a dugók - Forrás: MTI

Itt van néhány tanács az autósoknak:

1. Budapesten csak néhány helyen lehet balra kanyarodni, ha mégis ezt szeretnénk megtenni, haladjunk túl, majd egy jobbra-jobbra-jobbra hurokkal oldjuk meg. Ez ugyanis mindenhol lehetséges.

2. Ha nem tudjuk, merre tovább, inkább húzódjunk le. Nézzük meg a térképet, kérdezősködjünk, de ne hátráltassuk a többi autóst.

3. Legyünk határozottak. Ha sávot akarunk váltani, tegyük meg. Toljuk ki az autó orrát. Ha csak bizonytalankodunk a többi autós csak a hátráltató tényezőt látja bennünk, és nem segítenek.

4. Budapest belvárosában vagy dugó van, vagy szabadon halad a forgalom – így sosem mérnek a rendőrök. Próbáljuk meg mindenhol felvenni a többi autós sebességét, abból nagy baj nem lehet. 70-es táblánál 50-nel menni, nem ildomos.

5. Mikor felköltöztem, előbb tömegközlekedéssel ismertem ki magam. Aztán pár napig autóval közlekedtem a BKV vonalakon, hogy megszokjam a ritmust, a sávokat. Végül jöttek a kis utcák, és a legrövidebb útvonalak.

A tömegközlekedéssel kikerülhető a dugó is - Forrás: www.helyitipp.hu

„Az ígéret földje”

Sokan azért költöznek Budapestre, mert úgy gondolják, hogy sokkal jobb munkát találnak majd maguknak ott. A magasabb fizetés kecsegetető lehet, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fővárosban lényegesen drágább a lakhatás. Igaz minden más gyakran jóval olcsóbb – már a nagyobb választék miatt is.

Van, akinek sikerül megtalálnia a számítását - Forrás: www.profession.hu

A munkaerőpiac egyébként örömmel fogadja a vidékről érkező jelölteket. Úgy gondolják, sokkal szorgalmasabbnak, és lelkiismeretesebbek is, mint a budapesti munkavállalók. Igaz, a vidéki főiskolákon szerzett diplomákat kevésbé tartják sokra.

Balázs, egy Vas megye melletti faluból származik. Jelenleg Budapesten él, mert ott szerzett diplomát. Az elmúlt hónapokban gyakran foglalkoztatta a gondolat, hogy hazaköltözzön, de mivel nem talált a fővárosihoz hasonlóan jó munkát magának Szombathelyen, ezért ott maradt. Gyakori probléma ez a fiatalok körében, hogy ha pályafutásukat Budapesten kezdik, akkor visszalépésnek tekintik a hazaköltözést. Az oka rendkívül egyszerű: ott hamarabb jutnak nagy felelősséggel járó munkakörhöz, ami egy földrajzi adottság. Budapesten van az országos, és nemzetközi hatáskörrel rendelkező cégek túlnyomó többségének székhelye, amik kiváló juttatásokat, és nagy kihívást nyújtanak dolgozóik számára, előrelépési lehetőséggel.

Vannak előnyei is annak, ha valaki vidékről érkezik - Forrás: www.pink.hu

A „földik” összetartanak

Kriszta és Dia a jogi egyetemen ismerte meg egymást – egy vonattal utaztak mindig a Budapest-Szombathely vonalon. Barátságuk azóta is tart, sőt több Vas megyéből származó ismerős is csapódott hozzájuk. Törzshelyükön rendszeres téma, hogy mit játszott épp a Hali, vagy a Falco, és hogy ki utazik haza a karneválra. Azt mondják, hogy az ember valahogy nyitottabb, és őszintébb tud lenni olyasvalakivel, akivel „közös a gyökerük”.

Sokan úgy vélik, hogy a budapesti emberek nagyképűek, míg a vidékiek műveletlenek. Egy dolgot most akkor szögezzünk le, nem a születési hely, hanem az ilyesfajta előítélet az, ami árulkodó egy-egy emberről. 

Sokan beleszeretnek ebbe a látványba - Forrás: www.blogspot.com

Mikor egy borvirágos estén faggattam a társaságot, egybehangzóan kijelentették mindannyian, hogy bár a mai napig imádják szülővárosukat, már nem tudnák elképzelni, hogy újra hazaköltözzenek. A karrier, a barátok, a szerelem, az élmények már mind-mind odakötik őket. Pedig nincs kőbe vésve, hogy, aki Budapestre költözik, ott is marad. Rengetegen tértünk vissza, ahogy jómagam is. Igaz, ez is élethelyzet és habitus kérdése. De jó tudni, hogy a vidéki városokban örömmel fogadják a Budapesten tapasztalatot szerzett munkavállalókat.

Egy biztos, hogy aki már élt a fővárosban pár hónapon át, az pontosan tudja, hogy „Budapest nyáron sokkal szabadabb”:

közösség

további frisss

lap tetejére