Smink - A pillanat művészete

mhn • 2012. február 07., kedd •
Angyalok és démonok címmel Magosi Beáta kozmetikus- és sminkmester, hennafestő első tárlata nyílik pénteken az MMIK-ban. A kiállítás rendhagyó, fantáziadús sminkeket hivatott bemutatni egy másik művészeti ág, a fotó, a fotózás segítségével. Ez a pillanat művészete - mondja Magosi Beáta, aki dolgozott már színházi produkcióknak is. Modelljei általában szombathelyi, hétköznapi emberek.

Magosi Beáta munka közben (Fotó Benkő Péter)

Kozmetikusként dolgozol, mégis mindig lehetett tudni a kreativitásod valahol szeretne kibontakozni. Ez lett a fantázia smink. Hány év anyagát gyűjtötted össze a tárlatra?

5 éve kezdtem el azon gondolkodni, hogy jó lenne megmutatni a nagyközönségnek a sminkes munkáimat, szóval ennyi idő kellett ahhoz,hogy megvalósuljon ez a tárlat. Most éreztem elérkezettnek az időt rá. A történet úgy kezdődött, hogy jöttek smink ötletek, szerettem volna ezeket megvalósítani. De ha elkészítettem a modellen amit megálmodtam, hamarosan le kellett mosni. Így jött  képbe a fotós szerepe, szóval praktikus ötlet volt, hogy minden festés után egy fotózást beiktattunk. Így megmaradnak a munkák az utókornak is. Most pedig már egy gyűjtemény van belőle.

 

Fotó:Benkő Péter

Színházi munkáid is voltak...

Nagy öröm volt a színházi felkérés, először a Mesebolt bábszínházzal dolgoztam együtt, aztán a Ferrum színház színészeit is sminkeltem. Nagy megtiszteltetés, igazi kihívás volt. Minden pillanatát élveztem.

 

Bea smink a Mesebolt bábszínház előadásán (Csuda cirkusz)

Amikor válogattátok össze a kiállításra a fényképeket, volt valami visszatérő motívum, amit észrevettél?

Vannak ismétlődő gondolatok, motívumok, de ez nem annyira jellemző rám. Egy talán van, amit kiemelnék, ez a vámpíros téma, mert az többször visszatér. A Twilight  filmet láttam, utána éreztem késztetést arra, hogy megfessem az én saját Edwardomat. Ehhez sokáig kerestem megfelelő modellt, nem  volt egyszerű megtalálni. Hónapok után leltem rá arra  a fiúra, akit megálmodtam erre a szerepre.

Nemcsak az arcot fested, ugye?

Igen, testet is. Van egy kedvenc angyalos kép, ott például a hát van festve. Sok függ a modell személyiségétől, no meg időjárásfüggő is. Ilyenkor télen, mivel utána sokáig nem lehet felöltözni, nem szoktam testet festeni. Praktikus okai vannak, a szalonból átsétálni a fotó stúdióba elég fura lenne mínuszban. De nyáron vagy tavasszal lehet már a testet is festeni.

 

 

fotó: Benkó Péter

 

Ez a pillanat művészete?

Igen, mert lehet, hogy egy fél óra múlva már mást festettem volna a modellre. Pillanat művészete olyan értelemben is, hogy a fotós egy adott pillanatot kap el, amikor megörökíti azt, amit festettem.  Próbálok mindig újat kitalálni. Kettéválasztom egyébként a munkát, az arcfestést, például amikor farsangra készítek egy sminket, és teljesen más  ez a fajta fantázia smink, amit egyszerűen megálmodok és hobbiból önkifejezésből készítek.

 

közösség

további frisss

lap tetejére