Egy éves a FrisssFM 97,7

bz • 2013. január 02., szerda •
Január másodika a FrisssFM 97,7 születésnapja. Szombathely új kereskedelmi rádiója hivatalosan éppen egy éve kezdte sugározni adását. A FrisssFM műsorában a helyi információk mellett mindig a legfrissebb top slágerek szólnak, hallgatóink valószínűleg ezért kedvelték meg annyira az új szombathelyi rádiót. Köszönjük, hogy a FrisssFM-et választotta, hallgasson bennünket 2013-ban is, hiszen "Mi játsszuk a slágereket"!
Egy éves a FrisssFM 97,7

Sok-sok ember összehangolt munkája után 2011. december 17-én este fél kilenc körül felcsendültek az első zeneszámok, Szombathely vételkörzetében az FM 97,7-en. Sikerült! – gondoltuk, de ekkor csak néhányan. Akkor ugyanis még senki sem tudhatta, hogy mi készül az éterben. A rövid próba után persze még rengeteg munka kellett, hogy két héttel később – január másodikán, reggel 5 óra 59-kor – valóban, hivatalosan is elindulhasson a műsor. A FrisssFM története röviden összefoglalva így kezdődött.

Célunk az volt, hogy kihasználjuk a rádiós piacon kínálkozó lehetőségeket és egy fiatalos, lendületes, érdekes és informatív rádiót építsünk, top slágerekkel. Egy év után bátran kijelenthetjük, hogy a kezdeti lépések meghozták az eredményt. A FrisssFM 97,7 mára egyre több helyen hallható. Otthonokban, autókban, boltokban, kávézókban szólunk. Reggel ébredéskor, napközben a munka mellett, esti lazuláskor vagy utazás közben sokan hallgatják Szombathely új rádióját. Nem csoda tehát, hogy a helyi vállalkozók is felfedezték az új marketing-felületben rejlő lehetőséget.

Míg hallgatóinkat a legfrissebb top zenékkel, valamint a mindennapokhoz szükséges hasznos és érdekes helyi információkkal várjuk, addig partnereink számára testre szabható marketing lehetőségeket kínálunk, elérhető árakon. Legyen szó szponzorált műsorelemekről vagy helyszínről közvetített élő műsorról, a FrisssFM 97,7 értékesítői kreatív megoldásokat kínálnak minden igény kielégítésére.

Végül külön köszönet illeti kollégáim kitartó, gyakran áldozatokkal teli munkáját. Nélkülük a rádió nem létezhetne. A FrisssFM tehát megvetette a lábát Szombathelyen, és mára a helyi rádiós piac megkerülhetetlen szereplőjévé nőtte ki magát. Növekedésünk záloga hallgatóink hűsége és partnereink bizalma, amit ezúton szívből köszönünk. Tartsanak velünk 2013-ban is, hiszen "Mi játsszuk a slágereket"!

 

Borsodi Zoltán
főszerkesztő, FrisssFM 97,7

közösség

további frisss

lap tetejére