Lemondott a trónról II. Albert belga király

MTI • 2013. július 21., vasárnap •
Előzetes bejelentésének megfelelően hivatalosan lemondott a trónról vasárnap a 79 éves II. Albert belga király legidősebb fia, az 53 esztendős Fülöp herceg javára. II. Albert a brüsszeli királyi palotában írta alá lemondó nyilatkozatát.
Lemondott a trónról II. Albert belga király

II. Albert a brüsszeli királyi palotában írta alá lemondó nyilatkozatát, a trónra lépő Fülöp pedig az eseménysorozat forgatókönyve szerint délben teszi le az uralkodói esküt a parlament előtt.

A királyváltást arra a napra időzítették, amely egyben Belgium nemzeti ünnepe is, annak emlékére, hogy az ország első uralkodója, I. Lipót 1831. július 21-én lépett trónra. A új uralkodó eskütétele után katonai parádét, este pedig ünnepi tűzijátékot rendeznek Brüsszelben.

A lemondási okmány aláírása előtt elmondott búcsúbeszédében II. Albert meghatott hangon mondott köszönetet családjának, a politikai élet képviselőinek és a lakosságnak az elmúlt csaknem két évtizedes uralkodása alatt megtapasztalt támogatásért. A trónutódlást illetően teljes bizalmáról biztosította fiát, valamint Fülöp hitvesét, Matildot. Belgium, a közös haza megőrzésére buzdította az államügyek intézése terén nyomdokába lépő nemzedéket.

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére