Kocsis Korinna a kőszegi SOS gyermekfaluban

• 2013. július 19., péntek •
Köszönőlevelet posztolt Kocsis Korinna facebook oldalára, melyet a kőszegi SOS gyermekfalu programban élők nevében, a területi igazgató küldött neki.
Kocsis Korinna a kőszegi SOS gyermekfaluban

Fotó: facebook.hu

Először július elsején rakott ki egy posztot az egyik közösségi portálra Kocsis Korinna, egy fotóval. Ebben azt írta: ismét felkereste az SOS Gyermekfalu fiatal lakóit, akikkel már több mint négy éve tart a kapcsolatot.

Ez követően egy másik poszt is megjelent a jákfai szépség oldalán. Ez már egy komoly hangvételű és igazán szívhez szoló levél volt, amelyet a kőszegi SOS gyermekfalu programban élő 110 gondozott nevében Szilágyi Imre, területi igazgató küldött a vasi lánynak.

Mint írja: „Nagyon örülök, hogy ismét találkozunk. De ami még ennél is fontosabb, mióta először jártál nálunk azon a karácsony ünnepen, egy életre beloptad magad a szívükbe. A gyermekfaluban élő gyermekek már alig várták, hogy újra beszélgethessenek veled. „

A levélből az is kiderül, hogy sok gyermek őrizgeti a szobája falán az első találkozáskor készült fényképeket.

Szilágyi Imre leírta azt is, hogy Korinna jól ráérezett a gyermeki lélekre. „Odaadóan hallgattad beszámolóikat, türelmesen írtad a kézjegyedet kedvenc füzetükbe, papírlapokra a kezükre vagy az időközben előkerült pólóikra egyaránt. Nem is vettük észre az idő múlását annyira önfeledten a gyermekekre figyeltél, meséltél eddigi életedről, reagáltál a lányok kíváncsiságára, vetted a lapot a nagyobb fiúk poénkodása kapcsán. Szép példáját mutattad annak, hogy sikeres és közkedvelt emberek segítőkészsége milyen jó hatással van azokra a gyerekekre, akik lelki sérüléseiket egy életen keresztül kell hordozzák, míg most pár órára önfeledten és nyitott szívvel fogadták a feléjük áradó szeretetet” - írta a területi igazgató.

 

közösség

további frisss

lap tetejére