Életre kelt tudomány (képgalériával)

EB • 2012. szeptember 29., szombat •
Kis Einsteinek lepték el péntek éjszaka a Savaria Egyetemi Központot. Egy séta erejéig próbáltunk elvegyülni közöttük. Láttunk pókot, mozgó legó robotot, és még kísérleteztünk is.

Miként vonható ki a DNS a banánból, miként képes egy legóból épített robot tárgyat pakolni, hogyan kerül a kép a TV-be, a hang a rádióba- sok más mellett e titkokra is fény derült a Kutatók Éjszakáján.   

A tudomány is lehet kézzel fogható, a fizikus is csak ember, a művészetnek van szórakoztató köntöse is- ilyen és ehhez hasonló tévhiteket hívatott eloszlatni e tudományos fesztivál, melyet Európa-szerte már hetedik esztendeje rendeztek meg, Szombathely pedig negyedszer csatlakozott.

Számos fizikai-és kémiai kísérletet mutattak be a Kutatók Éjszakáján

Kicsik és nagyok személyesen találkozhattak a kutatókkal, kipróbálhatták eszközeiket, találmányaikat, megismerhették a munkájukat előadások, vetélkedők, kiállítások és tudományos-szórakoztató programok keretében. Az intézmény természettudományi karán több mint negyven különböző programba kapcsolódhattak be az érdeklődők, hallhattak előadást egyebek között a pókok világáról,  a holdkőzetekről, de arról is, mire jók a műholdak és a távérzékelők. Játszhattak logikai fejtörőket és bepillantást nyerhettek a molekuláris biológia rejtelmeibe is.

A nevelés és sporttudományi kar terhelésélettani laboratóriumában testösszetétel-vizsgálatot végeztek a jelentkezőkön, a rajz intézetben egy végtelen kollázs alkotásában lehetett részt venni, a pedagógiai tanszéken pedig a gondolkodásról és a tanulásról szerezhettek új információkat a téma iránt érdeklődők. A könyvtárában a Kutatók Éjszakáján meghosszabbították a nyitva tartást, ott jártunkkor éppen árnyékrajzolást lehetett kipróbálni, és egy mese is készülőben volt a gyerkőcök munkáiból.

A legóból épített robotok a legkisebbeket is elvarázsolták

A műszaki tudományok világának titkait is felfedték a nagyközönség előtt. Azt még valahogy csak-csak felfogtuk, hogy egy apró darabokból összerakott robot érzékelők segítségével képes egy palackot felemelni, irányítani, majd arrébb tenné. Amikor azonban egy másik hasonló legóból épített, játék markolóra hasonlító robotocska megmondta, hogy milyen színű papír van a kezünkben, kezdtük úgy érezni, igen sokat kellene még tanulnunk… Láttunk itt még napkollektorral működő tárgyakat és azt is, miként áll meg a kézzel és nagy gondossággal összerakott szerkentyű csak azért, mert túl közel vagyunk hozzá.

Alkalmi híradósként...

A technika ámulatba ejtő világa után bekukkantottunk a Berzsenyi Rádió stúdiójába is, ahol a rádiós szakmán túl, a tévézés rejtelmeit is megcsodálhatták az arra járók. Ki híradós bemondónak, ki operatőrnek, ki rádiós műsorvezetőnek csapott fel egy kis időre.

Ilyen is csak a mesékben létezik. Meg a Kutatók Éjszakáján.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére