Danics Dóra szombathelyi édesapjával beszélgettünk

• 2013. december 18., szerda •
Az X-Faktor magyarországi történetében először lett női nyertese a versenynek. Az eddigi három X-Faktort férfi nyerte, idén viszont Danics Dóra révén egy nő, a ByTheWay révén pedig egy csapat jutott döntőbe. Lauscher Zoltán, a FrisssFM délután műsorvezetője Danics Bélával, Dóri szombathelyei édesapjával beszélgetett.
Danics Dóra szombathelyi édesapjával beszélgettünk

A helyszínen az X-Faktor stúdiójában tekintettem meg a döntőt. – tudtuk meg Danics Bélától, az X-Faktor 2013 győztesének, Danics Dórának az édesapjától. - Fantasztikus érzés volt, átélni a lányom győzelmét ott a helyszínen, de azért a fiúkat is sajnáltam egy kicsit. A döntők alatt fent voltunk, és többször találkoztunk a fiúkkal, jó ismeretség alakult ki, megkedveltük őket. Sajnáltam őket, de az öröm sokkal nagyobb volt, hiszen a lányom nyert.

Dóri korábban is próbálkozott az X-Faktorban, de akkor nem jutott be. Gondolom így még értékesebb ez a siker.

Mondhatjuk hogy ez az akarat diadala volt. Jó hatással volt Dórira, hogy előzőleg nem került be az X-Faktorba. Sokkal összeszedettebb lett, sokkal magabiztosabb, jobban akarta ezt az egészet. Jobban volt hajlandó dolgozni érte, ahogy Geszti Péter is mondta: Dóriban ott volt most az eltökéltség. Sok dolog volt már Dóri életében, amibe belefogott, aztán az első kudarc, sikertelenség után feladta, nem futott neki következő alkalommal, másik irányt vett az élete.

Ön hogy fogadta, hogy Dóri elindult az X-Faktorban?

Az elején nem mondta meg se nekem, se anyukájának, hogy ő benevezett. Már túl volt a harmadik selejtezőn, amikor mi megtudtuk, hogy ő elindult újra az X-Faktorban. Nagyon örültem neki, hogy ebbe belevágott, és az elejétől fogva támogattam, főleg úgy, hogy újra nekifutott ennek a lehetőségnek, és nem adta fel.

Most hogy megnyerte az X-Faktort, hogyan tovább? Nem félti lányát a sztárvilágtól? Attól, hogy most belecsöppen egy egészen más miliőbe?

A lányom van annyira ügyes és okos, hogy fog tudni boldogulni. Természetesen félti az ember ilyenkor, hogy megjelennek olyan emberek, akik szeretnék kihasználni az ő ismertségét, tehetségét. De mellette vagyunk, támogatjuk abban, hogy kiszűrje ezeket a dolgokat, és tudjon boldogulni.  

közösség

további frisss

lap tetejére