Váradi Benedek: Eredménnyel akartuk zárni a szezont

• 2020. március 22., vasárnap •
Kitett magáért a Falco a 2019-2020-as idényben, ám sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában nem tudták feltenni az i-re a pontot a sárga-feketék - önhibájukon kívül. A szombathelyiek csapatkapitányának bőven van hiányérzete a csonka szezon miatt.
Váradi Benedek: Eredménnyel akartuk zárni a szezont

Kedden jelentette be a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége, hogy befejezettnek nyilvánította az idei kosáridényt mindkét nemben, minden korosztályban. Ezt első hallásra még feldolgozni is nehéz volt, noha ebben az esetben ez volt a legfelelősségteljesebb és észszerűbb döntés. "Egyik napról a másikra jött ez a fordulat. Egy héttel korábban még az idegenbeli túrákat terveztük, múlt pénteken kis híján útra keltünk Szolnokra is. Erre nem lehet felkészülni. Természetesen mindenki játszani szeretett volna, de el kell fogadnunk az MKOSZ döntését. Az ország járványból való kilábalásához ezt meg kellett lépni" - nyilatkozta a Frisss.hu-nak Váradi Benedek, a Falco csapatkapitánya. A játékosok túlnyomó többsége folytatta volna a bajnokságot, mert azt szerették volna, ha eredménnyel zárul az idény. "Az egész csapat nevében mondhatom: úgy gondolkodtunk, talán meg lehetne várni a járvány lecsengését, ami pár hetes szünetet jelentett volna, de sajnos a helyzet bizonytalanságát tekintve az MKOSZ részéről ez volt a leglogikusabb intézkedés" - fogalmazott Váradi Benedek.

Öt mérkőzéssel a bajnokság alapszakaszának lezárulta előtt nyíltan kijelenthető volt, az aranyérem első számú várományosa a Falco. Jóllehet, idén is megyei El Classicok sora dönthetett volna a bajnoki cím sorsáról. Emellett a Magyar Kupát is megcélozták a vasiak, hiszen erre a trófeára régóta fájt a szombathelyiek foga, ez még hiányzik a vitrinből. Az álmokról azonban kedden le kellett mondani és szembenézni a valósággal, aminek per pillanat minden szegmensét a járvány hatja át. "Azt gondolom nem csak mi, hanem minden profi játékos csalódott most. Az alapozástól kezdve egész évben azért dolgoztunk, hogy eredményeket érjünk el és véghez vigyük azokat a célokat, amiket felállítottunk a szezon elején. De most ez egy rossz helyzet, amire még sosem volt példa. Rengeteg mérkőzés van így is a lábunkban ebben a csonka szezonban a BL-nek köszönhetően és valóban a nagy terv a bajnoki cím megvédése volt és elhozni végre a kupát. De ez most sajnos így alakult, elsődlegesen most mindenkinek az az alapvető jól felfogott érdeke, hogy egészséges maradjon" - vélekedett a Falco csapatkapitánya, aki érdeklődésünkre azt is elmondta, kedden a bejelentést követően a klubvezetőknek az volt az elsődleges feladatuk, hogy repülőjegyet tudjanak szerezni az idegenlégiósoknak, hogy mielőbb hazajussanak. "Tudomásom szerint Curry maradt is Szombathelyen a családjával, de a többiek - ha jól tudom - a mai nappal bezárólag haza repültek, így otthon tudják átvészelni ezt a nehéz időszakot, aztán reméljük mihamarabb visszaáll minden a rendes kerékvágásba." Beni nem üti el értelmetlenül szabadidejét, hiszen párjával, - ha tehetik - kint a jó levegőn sportolnak, futnak, emberek közé azonban nem mennek. Ezen túlmenően otthon már berendezett egy edzőteremszerűséget is, ahol próbálja megőrizni fizikai kondícióját. És ha minden a tervek szerint alakul, nyáron bekötik a Falco csapatkapitányának fejét, azaz Beni már gőzerővel készül az esküvőjére.
"Mindenkinek jó egészséget kívánok és azt tanácsolom, hogy tartsuk be az utasításokat, amiket kapunk, hiszen így tudjuk egy csapatként legyőzni ezt a járványt. Követnünk kell azokat a dolgokat, amiket kérnek tőlünk és most az életünkre igaz az, amit a sportban tanultam meg: figyelem és csapatjáték!" - zárta szavait Váradi Benedek. 

 

 

fotó: falcokc.com

közösség

további frisss

lap tetejére