Több mint egy lista – megjelent a Top 100 kiadvány

frisss • 2019. december 07., szombat •
Hetedik alkalommal jelent meg a Vas Népe szerkesztésében a TOP 100 kiadvány, amely a 2018-as évi adatok kiértékelése alapján mutatja be Vas megye gazdaságát. A Haladás Sportkomplexum VIP-termében tartott bemutatón elhangzott: a térség biztos lábakon áll, az előrejelzések szerint az idei számok is jól alakulnak.
Több mint egy lista – megjelent a Top 100 kiadvány

– A hiteles és pontos számokat ebben a kiadványban kell keresni – fogalmazott köszöntőjében Lőrincz-Farkas Eszter főszerkesztő. A TOP 100 a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Vas Megyei Adó- és Vámigazgatósága, a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának tervezési és elemzési osztálya, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), valamint a Vas Népe közreműködésével készült el.

A kiadvány több szempontból veti össze és elemzi a 2018-as év adatait. A nettó árbevétel alapján például a Schaffler Savaria Kft. áll az első helyen, majd az APTIV Services Hungary Kft és a Delphi Powertrain Systems Hungary Kft következik a sorban. Kiderül belőle az is, hogy melyik a TOP 50 társaság az átlagos állományi létszám szerint, sorra veszi kistérségenként a három legkiemelkedőbb vállalkozást, részletesen beszámol a 2018 gazdasági folyamatairól, és egyebek mellett kiderül belőle az is, hogy honnan érkezik a legtöbb külföldi vendég Magyarországra.

Ez a kiadvány több mint egy lista. Korkép, amely azt mutatja meg, hogy melyik az a száz vállalat, amelyre büszkék lehetünk – mondta köszöntőjében Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Hozzátette: Varga Mihály pénzügyminiszter december 2-án egy sajtótájékoztatón a magyar gazdaság 2019. évi várható bővülésére 4,8 százalékot jelölt meg. Ennek tükrében is érdekes és figyelemre méltó az idei, és megelőlegezve, a jövő évi kiadvány várható rangsora is.

Dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) ­révén megvalósult, és a folyamatban lévő megyei fejlesztésekről beszélt. - A megyébe jutott több mint 21 milliárd forintnyi forrásból középületek energetikai korszerűsítése, háziorvosi rendelők fejlesztése valósulhatott meg, új bölcsődéket, a munkába járást megkönnyítő kerékpárutakat építettek, ipari parkokat alakítottak ki – hangsúlyozta. 

 

Fotó: Vas Népe/Unger Tamás 

közösség

további frisss

lap tetejére