Tíztánc Magyar Bajnokság Szombathelyen!

Fotó:vaol.hu/Szendi Péter • 2020. február 13., csütörtök •
12 év után tér vissza a nívós verseny a vasi megyeszékhelyre.
Tíztánc Magyar Bajnokság Szombathelyen!


A Faludi Eliza - Kovács Ádám junior, illetve a Laskovics Petra - Gombkötő Balázs felnőtt páros bemutatója vezette fel a Városházán tartott sajtótájékoztatót. Horváth Soma alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a Lorigo Táncsport Egyesületnek köszönhetően ismét a tánc fővárosává lép elő Szombathely. Megemlítette azt is, hogy a város 2 millió forinttal támogatta a verseny sikeres megrendezését.


Zsámboki Marcell, a Magyar Tánccsoport Szakszövetség elnöke arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a Tíztánc Magyar Bajnoksággal veszi kezdetét a 2020-as idény. "A bajnokság rendezési jogát kiadta a szövetség, így ezt meg lehetett pályázni és a szombathelyi Lorigo nyerte el a rendezési jogot. Ez azért fontos, mert a magyar bajnokság mindig a legnagyobb verseny a táncosok életében, hiszen vannak ranglista versenyek, vannak országos bajnokságok és vannak klubközi megmérettetések. A magyar bajnokság delegál párosokat minden esetben adott korosztályban világversenyekre, tehát az Európa- és világbajnokságra. Az itteni bajnokságon dől el az, hogy a 14-45 éves korig kik lesznek azok a párosok, akik képviselik Magyarországot a nemzetközi porondon" - mondta el a Frisss-hu érdeklődésére a szakszövetség elnöke. Hozzátette: hétfőig még közel 100 egyesület nevezését várják ifjúsági, junior, és szenior kategóriában. Mint mondta, tisztában van azzal, hogy a tánc fontos része a szombathelyi sportnak és kultúrának, ezért a bajnokság visszatérése mellett lényeges az is, hogy több helyi párosnak is szurkolhatunk majd, akik - nem mellékesen - esélyesként indulnak a megmérettetésen.


Faludiné Lovass Henriette, a szervező Lorigo Tánccsoport Egyesület művészeti vezetője ismertette az esemény részleteit. E szerint február 22-én délelőtt szabadidős utánpótlás versenyekkel rajtol a tíztánc magyar bajnokság, majd 17 órakor következik az ünnepélyes megnyitó, amit a középdöntő és a finálé követ. A rendezvény ideje alatt lesz kerekes székes freestyle szóló verseny is. 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére