Szűz Mária és a magyarság kapcsolatáról nyílik kiállítás Szombathelyen

FCS • 2018. július 13., péntek •
Szűz Mária kortárs ábrázolásaiból nyílik kiállítás július 17-én 16 órakor a Püspöki Palotában.
Szűz Mária és a magyarság kapcsolatáról nyílik kiállítás Szombathelyen

A tárlat több mint félszáz alkotó munkáit vonultatja fel: szobrokat, kerámiákat, textilműveket, festményeket, grafikákat és fotókat egyaránt láthat a közönség a kiállításon, amely szeptember 2-ig várja vendégeit.

 

A kiállítás több oldalról világítja meg a Boldogasszony, azaz Szűz Mária és a magyarság kapcsolatát, de a Mária-kultusszal a magyar összetartozást is jelképezi. István király fia, Imre halála után utód nélkül maradva Máriának ajánlotta fel az országot, a Jézus anyjával, Szűz Máriával azonosított Boldogasszony ezért kiemelten fontos szerepet kap a magyar hagyományokban. A király a Szent Szűz oltalmába nem, mint utolsó szalmaszálba, hanem mint az ég és a föld között húzódó legerősebb kötelékbe kapaszkodott. Szent királyunk mélyen hitt Mária közbenjárásában Jézusnál.

 

Erről az összetett és sokrétű Boldogasszony-képről kíván kortárs művészi olvasatot adni a kiállítás, úgy, hogy közben újrafogalmazza azt és megpróbálja beágyazni a közösségek mindennapjaiba is. Ötvenöt képzőművész – határon innen és túl – művészi alkotásai, ennek a rendkívüli kiállításnak a teljes anyaga hirdeti és bizonyítja az ősi Mária-kultusz összetartó erejét, amely az elmúlt években magyarországi és külhoni helyszíneken is láthatták már a tárlatot az érdeklődők.

 

Az alkotók kiválasztásánál fontos szempont volt a külhoni magyar közösségek kiemelkedő egyéniségeinek részvétele. Többek között láthatjuk például Jankovics Marcell grafikáját, Kő Pál, Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter szobrait, Gyulai Líviusz, Cseh Tamás és Orosz István grafikáit, Kubinyi Anna és Péreli Zsuzsa textilműveit, Petrás Mária kerámiáját, Haris László és Kunkovács László fotóit, Somogyi Győző, Incze Mózes és Kárpáti Tamás festményeit.

 

A kiállítás fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

közösség

további frisss

lap tetejére