Szombathely újranyit: "Meg kell becsülnünk, hogy itt vagyunk és létezünk"

sd • 2020. május 18., hétfő •
Szombathely újranyit címmel egy olyan sorozatot indítottunk útjára, amelyben helyi vállalkozókat kérdezünk arról, hogyan sikerült átvészelniük a koronavírus-járvány által előidézett gazdasági válságot. Most arról olvashatnak, miként nyitotta meg kapuit az egyik városszéli üzletcenter, valamint szó lesz arról is, miért voltak álmatlan éjszakái az egyik legfelkapottabb kertészet tulajdonosának.
Szombathely újranyit: Meg kell becsülnünk, hogy itt vagyunk és létezünk

Május 4-én újra megnyitotta kapuit a Family Center valamennyi üzlete és már rendes nyitvatartás szerint várják mindenhol a vásárlókat. "Nagyon pozitív eredményekről tudok beszámolni, hiszen a járványt és bezárást megelőző időszakhoz képest jóval erősebb volt most a forgalmunk. Mi mindenben támogatjuk és segítjük üzleteinket abban, hogy minél előbb talpra álljanak, és az áprilisi bevételkiesésüket pótolni tudják. Ennek érdekében egy kampányt indítottunk, aminek lényege, hogy minden szombathelyi és környékbeli lakóval tudatni szeretnénk, a center ismét tárt kapukkal várja vásárlóit. Június elejére olyan akciókat is szervezünk, amelyek reményeink szerint megmozgatják lokálisan a kiskereskedelmi forgalmat" - tájékoztatta a Frisss.hu-t Farkas Richárd, a Family Center vezetője.
   
Hozzátette: az üzletház már a veszélyhelyzet elején megkezdte a tárgyalásokat partnereivel, a centerben nincs olyan üzlet, amely a válság következtében tönkrement. Lehetőségeikhez mérten segítették partnereiket a nehéz időszakban, ennek eredménye az, hogy nem kellett elkönyvelniük jelentős veszteségeket.    

"A bevásárlóközpont minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetett a biztonságos vásárláshoz szükséges körülmények megteremtésére. Ez azt jelenti, hogy már február végétől minden bejáratnál és mellékhelyiségnél kézfertőtlenítő állomások működnek, ezek mind szabadon használhatóak vásárlóink számára. Üzletházunkban mi is elvárjuk az operatív törzs ajánlása alapján a szájmaszk használatát, enélkül nem is tudnak betérni hozzánk. Felkészültünk arra is, hogy forgalmasabb időszakokban, hétvégéken, aki maszk nélkül érkezik, annak biztosítsunk szájvédő eszközt, hogy ez ne okozzon akadályt a vásárlásban. Az üzleteken belül is van kézfertőtlenítő, természetesen az ott dolgozó kollégák is el vannak látva a szükséges védőeszközökkel. Egyúttal tartani kell a megfelelő távolságot egymástól. Kisebb üzleteink beléptetéssel engedik be a vásárlókat, azaz az üzlethelyiség területén csak meghatározott számú vásárló tartózkodhat egyidőben"

- hangsúlyozta a center vezetője.    

Farkas Richárd elmondta azt is, hogy a nagy forgalmat lebonyolító hétvégékkel, kuponnapokkal kapcsolatban az a tapasztalatuk hogy a '90-es évekkel ellentétben már egyáltalán nem jellemzőek a kígyózó sorok az üzletek előtt. Ma már a vásárlói rohammal nem jár együtt kéz a kézben a zsúfoltság, az üzletekben kényelmesen tudnak kedvükre válogatni, nézegetni a centerbe ellátogatók. Ahol ez a veszély felléphet, ott az üzlethelyiséget bérlő köteles gondoskodni arról, hogy tartható legyen a vásárlók közti megfelelő távolság, erre külön felhívták a figyelmüket. Ha adott esetben túlzott zsúfoltság fenyegeti az center egész területét, akkor pedig az üzletház személyzetének kell koordinálnia a vásárlókat a kialakult helyzetben.

 

 "Azt várjuk, hogy biztonságos és szabályozott körülmények között elindul az élet Szombathelyen. Ennek jelei most pozitívak és a mögöttünk hagyott hétvége alapján azt mondhatom, minden esélyünk megvan arra, hogy óvatosan újrainduljon az élet a bevásárló központunkban" - bizakodott a center vezetője.  

A Parti Kertészet árudájának kapuján ugyan januárban azt lehetett olvasni, hogy csak februárban nyitnak, a színfalak mögött javában zajlott a több hónapja tartó termelés. Aztán a nyitást követően mindösszesen 1 hónapig tudtak értékesíteni mivel a járvány mindent borított. "Amikor kihirdették a veszélyhelyzetet, akkor nálunk éppen a kétnyári virágok - árvácska, nefelejcs, százszorszép - értékesítése zajlott és a járvány következtében rengeteg maradt a nyakunkon. Amit tudtunk, azt elosztogattuk óvodák, iskolák között, de sajnos sokat ki is kellett dobnunk. Ezt követően kezdődött a tavaszi növények árusítása, ami ugyan biztatóan indult, de később ott is gondok adódtak.

Április elejétől újabb fordulatot vett és ismét lendületesebbé vált a forgalmunk talán azért is, mert amikor már otthon mindenki megsütötte a maga kenyerét, nekiláttak kertészkedni, növényeink pedig elkezdtek szépen fogyni. Hallom, hogy sok cég csődbe ment, mi ezt megúsztuk és talán jelentősebb veszteségek nélkül tudjuk zárni ezt a nehéz időszakot" -

nyilatkozta lapunknak Nagy Attila, a Parti Kertészet tulajdonosa.  

A vállalkozó attól tartott, hogy az emberek inkább élelmiszerre költik majd a pénzüket, és a virág luxuscikké válik. Pedig tudvalevő, hogy ilyen szélsőséges esetekben egyedül a virágoknak van olyan stresszoldó hatása, ami felér egy terápiával. Mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomszigetre, ahol pihenni lehet. Ez valakinek a 3 négyzetméteres teraszt jelenti 4-5 cserepes virággal, másnak pedig a különböző növényekkel, fákkal beültetett udvart vagy kertet.  

A kerti munkák beindulásával nemcsak a kertészet forgalma javult, hanem vevőköre is bővült. "Jöttek hozzánk új vevők is, ezt abból tudjuk, hogy olyan helyre is be akartak menni a kertészetben, ahova idegeneknek tilos a belépés. Aki régóta ide jár, pontosan tudja mit, hol talál. De ami ennél is érdekesebb, hogy a fűszernövények iránt ugrott meg nagyon a kereslet. Ugyanis az otthon maradás és a rendszeres, napi sütés, főzés magával hozta az élő fűszernövények áruforgalmának növekedését. De ennek is igyekeztünk megfelelni, amíg volt belőle" - fogalmazott Nagy Attila.

A virágkereskedők szempontjából az év első felének legjelentősebb eseményei köztudottan a Valentin nap, nőnap, május beköszöntével pedig valóságos roham indul meg anyák napja és a ballagások alkalmával. Utóbbival idén egyáltalán nem kalkulálhattak a kereskedők. Anyák napján a Parti hozta az előző években megszokott forgalmat, köszönhetően annak, hogy az ominózus hétvégén hosszabban tarthattak nyitva a kertészetek. "Anyák napja mindig rumlis, majdhogynem kezelhetetlen, most pedig nehezítette a dolgunkat, hogy az áruda belső terében külön embert kellett biztosítanunk, aki felügyelte a vásárlói létszámot és a vendégeink közti távolságot. A bejáratunknál régóta tábla jelzi, hogy maszk használata kötelező, de akin nem látunk, annak adunk."

Nagy Attila beszélt lapunknak a kertészet házhozszállítási akciójáról is, amit azért vállalták be, mert az első két hétben arról is hallani lehetett, hogy teljesen be kell zárniuk. De ezt óriási nyűgként élték meg. "Túl sok mindennek kellett megfelelnünk. Amikor valaki azt mondja egy bizonyos tápoldatra lenne szüksége, az még csak hagyján, mert világos a kérés. De amikor azt mondta valaki, hogy a halvány lilából átmenő rózsaszín árnyalatú petúniát szeretne és akkor azt mi még válasszuk ki az 50 féle növényből, az már erősen problémás volt. Ha teljesen bezártunk volna, lehet, hogy felerősödik a házhozszállítási forgalmunk, de egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ennek meg tudtunk volna felelni. Volt olyan eset, hogy kivittünk egy virágot Gyöngyöshermánba, de a vásárló nem volt elégedett a növény színével. Ilyenkor természetesen becsületből újra próbálkoztunk. Naponta 10-12 kiszállítást hajtottunk végre, amelyekből 3-4 alkalommal elégedetlenség miatt újra ki kellett szállítanunk egy másik növényt" - ismertette a kertészet tulajdonosa.  

A kezdeti totális bizonytalanság következtében néhányan fizetetlen szabadságra távoztak, illetve voltak olyan munkatársak, akiknek otthon kellett vigyázniuk a gyermekükre, ezért négyen inkább munkanélkülire mentek, mert a tulajdonos nem tudott nekik fizetni a termelés leállása miatt. Az az 5 ember pedig, akik fizetetlen szabadságra vonultak már vissza is tértek dolgozni. Nagy Attila azt is elmondta, hogy sajnos van olyan vállalkozó kollégája, aki legalább 10 évvel fiatalabb nála, vállalkozásának elveszítését azonban nem tudta feldolgozni, pszichiátriára került idegösszeomlás következtében.      

"Most azt tudom mondani, hogy ha a tavaszi szezonban továbbra is lendületes marad az áruforgalmunk, akkor ősszel kibírnánk egy hónapot, amennyiben ne adj'Isten lesz egy második hulláma a járványnak. Huszonegynéhány emberem majdnem fél éves munkája veszett kárba tavasszal. Én ehhez nem voltam eléggé tőkeerős, hogy egy ilyen válsághelyzetben mindent kigazdálkodjak. Most összehúzzuk magunkat amennyire lehet, mert én nem csak a következő 2 hónapban szeretnék fizetést adni a kollégáimnak, hanem 20 év múlva is. Mint minden más szakma, ez is nagyon anyagias lett, nagyon komoly értéket kell ahhoz beletenni az üzletbe, hogy aztán majd ki is tudjunk belőle venni. Konkrétan szemléltetve: egy palánta bruttó 130-140 forintos értékkel bír, ebből állítunk elő egy 390 forintos növényt a neveléséhez szükséges fűtéssel, munkadíjjal, cserépköltséggel, földdel együtt. Mindezek után marad egy 7-8 százalékos haszon, amivel ügyesen kell gazdálkodnunk. De összességében én összeteszem a két kezem és hálát adok a Jó Istennek, hogy ennyivel megúsztuk. Most annak kell örülni, ami van, véletlenül sem szabad elégedetlennek lenni, meg kell becsülnünk, hogy itt vagyunk és létezünk" - vélekedett Nagy Attila.  
 

közösség

további frisss

lap tetejére