Szombathely 2020 - Pro és kontra

• 2020. január 22., szerda •
A baloldali városvezetés szekrényből kihullott csontvázakról beszél. Illés Károly kormánypárti frakcióvezető szerint azonban Nemény Andrásék eddig nem tettek mást, mint más tollával ékeskedtek. Az új városvezetés elmúlt 100 napjának értékelése jobbról is, balról is.
Szombathely 2020 - Pro és kontra

Szombathely 2020 címmel tartott sajtótájékoztatót Nemény András polgármester szerdán. Elhangzott: februárban döntenek Szombathely idei költségvetéséről és egy év múlva már kézzel foghatóvá kell válniuk a változásoknak. Tisztább, zöldebb, biztonságosabb várost szeretnének környezetkímélő buszokkal, és egy esetleges új menetrenddel. Szándékukban áll folytatni a fedett buszmegállók építését, valamint az utak, járdák felújítását, a körzetek képviselőinek egyetértésében. A sportot illetően a polgármester úgy nyilatkozott: a jövőben is a teljesítményalapú priorizálást tartják szem előtt. Példaként hozta fel a Falco kosárlabda csapatát, hiszen a sárga-feketék történelmi sikereket érnek el nemzetközi szinten is.

Szólt arról is, hogy Szombathely egy sikeres uniós pályázat révén 460 millió forintot nyert bölcsődei férőhelyek bővítésére. Külön megemlítette a Schaefflerrel kötött értékesítési szerződést, aminek következtében komoly milliárdokra tett szert a város, igaz ez csak egyszeri forrás, hiszen telekvásárlásról volt szó.

Nemény András tájékoztatása szerint csontvázak is hullottak ki a szekrényekből, nem várt költségek merültek fel egyes projektekkel kapcsolatban, amelyek befolyásolják az idei költségvetést.

Horváth Attila alpolgármester hozzátette: nőtt a központi kormányzat által kirótt szolidaritási adó mértéke, valamint a vásárcsarnok építése is többe kerül a tervezetnél.  Terveik szerint a piacot ennek ellenére korszerűsítik, de szükség lenne plusz kormányzati támogatásra is.

Horváth Soma biztonságos, jól megvilágított Szombathelyt ígért, ahol egy alkonykapcsoló rendszer segítségével akkor úszunk fényárban, amikor csak szükséges. Mindemellett kérvényezte a köztisztasági feladatokat ellátó önkormányzati cégek gépparkjának felülvizsgálatát.

László Győző alpolgármester a szociális háló bővítéséről beszélt. Eszerint emelik az egyedül élő nyugdíjasok meglévő gyógyszer-támogatását, minden rászorulót részesíteni kívánnak temetési segélyben, megreformálják a helyi felsőoktatás támogatását, a tűzifa osztást pedig szeptember közepétől május közepéig végzik majd.

„Ne tessék más tollával ékeskedni!” 

- A mögöttünk hagyott években több mint 70 fejlesztést valósítottunk meg, amelyek szinte mindegyike hordozott magában plusz költségeket. Azt javaslom a mostani városvezetésnek, ne a problémákat keresse, hanem felelősségteljesen oldja meg a felmerülő nehézségeket, amelyeket anno mi is megoldottunk – hangsúlyozta megkeresésünkre Illés Károly kormánypárti frakcióvezető. Hozzátette: a Vásárcsarnok közbeszerzési eljárása az előző ciklusban lezajlott, ismert, hogy 300 millió forintos forráshiánnyal küzd. A területért felelős államtitkárt megkerestük ez ügyben, plusz forrást kértünk a projekt megvalósításához, erre kaptunk is ígéretet, ebbe az irányba kellene mozgolódnia a jelenlegi városvezetésnek. - Egyébként pedig Nemény András brüsszeli kirándulásáról hazatérve azt hangoztatta a kampány során, hogy a város számára közvetlen lehívható uniós forrásokról tárgyalt. Javasolom, hogy éljen ezekkel a remek kapcsolataival! Hangsúlyozom: a piaccal kapcsolatban az előkészítő munkákat elvégeztük. Ez nem csontváz, ez egy projekt, amit kezelni kell - fogalmazott Illés Károly. Hozzátette: az Aréna úti óvodával összefüggő plusz költségek sem újkeletűek. A kerítés-problémát éveken keresztül egyeztették az intézmény vezetőjével, akkor is tudták, hogy ez a projekt keretösszegéből nem valósítható meg, a városnak kell majd kipótolnia a kerítés költségeit.

"Azt javaslom a mostani városvezetésnek, hogy ne a problémákat keresse, hanem felelősségteljesen oldja meg a felmerülő nehézségeket!" 

- Nemrégiben átnéztem az elmúlt 5 év közbeszerzési táblázatát, amely több mint 80 közbeszerzést tartalmazott és mindössze 3 olyan projekt volt, ahol utólagosan plusz forrást kellett biztosítani - emelte ki a Fidesz-KDNP szombathelyi frakcióvezetője, majd így folytatta: - Saját sikerükként könyvelik el Nemény Andrásék azt a 460 millió forintos beruházást, amelynek megvalósulásával bővülnek a bölcsődei férőhelyek, valamint a Schaeffler helyi fejlesztését is. Egyik sem az. Mindkét esetben a Puskás Tivadar vezette városvezetés készítette elő a projekteket és dolgozta ki azok feltételrendszerét. - A Schaeffler-beruházással kapcsolatban kiemelném, hogy a fejlesztés az utóbbi másfél év sikeres lobbitevékenységének eredménye, amelyhez a kormány is jelentős - mintegy 5 milliárd forintnyi - támogatást nyújtott. Egyébiránt a kormányzat eddig is, és ezután is megtesz mindent annak érdekében, hogy minél több fejlesztés megvalósuljon Szombathelyen. Hogy miért nem hangoztattuk a Schaeffler-beruházást a kampány során? Mert tiszteletben tartottuk a beruházó kérését. Csak remélni tudom, hogy a jelenlegi városvezetés mindent teljesít a szerződésben foglaltak szerint - fűzte hozzá Illés Károly frakcióvezető.    

 

 

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére