Szinte naponta veszti életét valaki lakástűzben

frisss • 2020. január 11., szombat •
Az újévben alig több mint egy hét alatt nyolcan vesztették életüket lakástűzben, és harminchárman sérültek meg.
Szinte naponta veszti életét valaki lakástűzben

A lakástüzek kiváltó okai között még mindig a dohányzás, illetve a nyílt láng, valamint a tüzelő berendezések helytelen használata szerepelt a sütés-főzés mellett.

2019-ben több mint százan vesztették otthonukban életüket, jellemzően nyílt láng – gyertyák, mécsesek – használata során, égő cigaretta okozta tűz következtében, elektromos zárlat, vagy a tüzelő berendezés helytelen használata miatt keletkezett tűz miatt.  

A téli időjárás kedvez a lakástüzek kialakulásának. Az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, intenzíven kell fűteni. A katasztrófavédelem mindenkit arra kér, hogy figyeljenek egyedül élő idősebb szomszédjukra, ismerősükre. Egy füstérzékelő beszerzése jelentős lépés a biztonságos otthon megteremtéséhez, hiszen a statisztikák szerint nemcsak haláleset nem következett be, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt ilyen berendezés.

A tragédiák odafigyeléssel is megelőzhetők:

• Égő cigarettával ne feküdjön le, mindig nyomja el, oltsa el a parázsló cigarettacsikket!
• Csak megbízható forrásból származó elektromos berendezést vásároljon és használjon, ne alakítsa át házilag az elektromos berendezést! Az elektromos hálózat átalakítását, javítását csak szakemberrel végeztesse!
• A lakásban helyezzen el füstérzékelőt a tűz korai szakaszban történő észlelése érdekében!
• Ügyeljen a tüzelő, fűtő berendezés helyes begyújtására és a tűz körültekintő táplálására!
• Ne halmozzon fel éghető anyagot tüzelő, fűtő berendezés körül!
• Ne takarja le a tüzelő, fűtő berendezést!
• Soha ne hagyjon felügyelet nélkül gyertyát, mécsest, egyéb nyílt lánggal égő tárgyat!
• Távolítsa el az éghető anyagokat a gyertya, mécses, egyéb nyílt lánggal égő tárgy környezetéből, mielőtt meggyújtaná!
• Gyermekek elől zárjon el, helyezzen megfelelő magasságba minden tűzgyújtásra alkalmas eszközt (gyufát, öngyújtót)!
 

Fotó: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

közösség

további frisss

lap tetejére