Szenzáció: Szombathelyre igazolt Dávid Richárd

• 2019. december 30., hétfő •
A 108-szoros válogatott Dávid Richárd személyében újabb remek játékost szerződtetett a Haladás VSE futsalcsapata. Az ukrán bajnoktól hazatérő klasszissal egyelőre szóban egyeztek meg a szombathelyi klub vezetői.
Szenzáció: Szombathelyre igazolt Dávid Richárd

Féléves ukrajnai vendégszereplés után döntött úgy a MFK Prodexim Kherson futsaljátékosa, hogy hazatér Magyarországra és Szombathelyen folytatja pályafutását.

- Távozott az ukrán bajnokcsapattól az az edző, Javi Rodriguez, aki többek között engem is „odavitt”. Ennek hatására a klub vezetősége úgy döntött, hogy nem tart igény a spanyol tréner „embereire”.  Nekem volt ajánlatom itthonról és külföldről is. Végül azért döntöttem a Haladás mellett, mert tudom, hogy mind a kupában, mind pedig a bajnokságban komoly célokért küzd a vasi együttes, melynek sok játékosát jól ismerem a válogatottból. A többiekkel pedig korábban a magyar pontvadászatban ellenfélként találkoztam már.  Így nem ismeretlen közegbe érkezem. Örülök, hogy a Haliban folytathatom, mert mindig is jó véleménnyel voltam a szombathelyi zöld-fehérekről – tartott rögtönzött „székfoglalót” Dávid Richárd, aki a válogatott január 3-6. közötti összetartását követően csatlakozik majd a Juanra-legénységhez. A kitűnő futsalossal fél+egyéves szerződést köt a vasi klub. A felek egyelőre csak szóban egyeztek meg, de hamarosan sor kerül majd a kontraktus írásba foglalására is.

Fotó: mlsz.hu

közösség

további frisss

lap tetejére