Rázós kérdések (?) Nemény Andrásnak

• 2020. január 29., szerda •
Információink szerint Nemény András kapott választ Hende Csabától, annak ellenére, hogy egy interjúban ennek ellenkezőjét állította. A szocialista polgármester tegnap podcast-interjút adott a nyugat.hu – balliberális portálnak.
Rázós kérdések (?) Nemény Andrásnak

Nemény András, szombathelyi szocialista polgármester interjút adott a nyugat.hu-nak. Ebben az interjúban számos kérdés és állítás elhangzott, így például az iránt is érdeklődtek az újságírók, hogy mi az álláspontja a polgármesternek a rokonok, feleségek állásba helyezéséért. A polgármester megvédte kabinetfőnökét, mondván, mindenkit a munkája alapján kell megítélni. Elmondta, hogy semmiféle jogi vagy erkölcsi akadályba sem ütközik ez a gyakorlat.

 

Az alpolgármesterével kapcsolatban is hasonlóan vélekedik, hiszen alpolgármestere felesége a sportközpontban kapott kinevezést. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a korábbi „fideszes pártkatona” alkalmatlan volt a feladatára. Az alpolgármestere felesége viszont természetesen alkalmas, hiszen kiválóan végzi a munkáját.

 

Elhangzott a tanácsnoki rendszerrel kapcsolatban is kérdés, amire a polgármester válasza az volt, hogy rengeteget dolgoznak, hiszen vezetői értekezlet is van, hétfőnként, ahol áttekintik a feladatokat. Így például a klímaügyek DK-s intézője Budapesten van konferencián, de széleskörű feladatok között van például a „Cekup (?) nevezetű akármicsoda” (szó szerinti idézet) is, amely nyilván forrásokat igényel. A külkapcsolatokért felelős tanácsnok pedig konferenciaszervezésbe kezd, mégpedig a testvérvárosokkal. Ez nyilván rendkívül hatékony lesz.

 

A Vasivíz Zrt-vel kapcsolatban kiemelte, hogy Koczka Tibor kinevezése Molnár Miklós felelősségi körébe tartozik. Ha viszont Koczka Tibor majd tanácsnok lesz, akkor majd egy új helyzet lesz, amit át kell majd gondolni.

 

Az interjú egyik legérdekesebb pontja, amint a polgármester hangsúlyozta, hogy „én akinek írtam, hogy találkozni szeretnék, Hende Csaba kivételével, mindenki vissza is írt, hogy szívesen és időpontot is adtak (...)” Ezek után a szocialista polgármester rámutatott, hogy Hende Csaba sajtóban tett ígéretei ellenére ezt nem tette meg.

 

A lapunkhoz eljutott exkluzív információk ugyanakkor ezt az állítást cáfolják, ugyanis újságunkhoz beérkezett dokumentumok szerint Hende Csaba a levél beérkeztét követő első munkanapon válaszolt a polgármesternek, sőt, erre elektronikus bizonyíték is van.

 

 

 

 

Az interjú készítői emellett egyetlen úgynevezett „rázós kérdés” esetén sem kérdeztek komolyan vissza. A balliberális nyugat.hu, mint ismeretes, azonos politikai oldalon áll, mint a szocialista polgármester, akinek szövetségese, korábbi párttársa, a jelenleg is büntetőeljárás alatt álló Czeglédy Csaba, aki a sajtóban megjelent információk szerint komoly befolyást gyakorolt a lapra.

 

 

 

 

 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére