Pars Krisztián nyolcadszor lett az év atlétája!

SzR-masz.hu • 2015. december 12., szombat •
A városligeti Műjégpálya Dísztermében, Gála-vacsora keretében adták át az Év legjobb atlétáinak és edzőjének, a nemzetközi eseményeken sikeresen szerepelt és az idén országos csúcsot felállított versenyzőknek a szövetség által adományozott díjakat. A Magyar Atlétikai Szövetség nyolcadszor választotta az év férfi atlétájának a Dobó SE olimpiai bajnokát, Pars Krisztiánt.
Pars Krisztián nyolcadszor lett az év atlétája!

A szép környezetben, elegáns körülmények között megrendezett gálát a szövetség elnöke, Gyulai Miklós nyitotta meg, aki az év eredményeinek összefoglalása mellett előre tekintett a sportág rövid- és hosszú távú feladataira és örömét fejezte ki, hogy a sikeresen szerepelt atlétákat teljesítményeikhez méltó ünnepi összejövetelen köszöntheti a MASZ, amelyet a szövetség hagyománnyá kíván tenni.


Az eseményen jelen volt Fábián László, a MOB sportigazgatója, aki a szövetség elnökével együtt adta át 2015. év legjobb atlétáinak: Pars Krisztiánnak, Márton Anitának és edzőiknek: Németh Zsoltnak és az Év edzője  elismerést is megkapó Eperjesi Lászlónak a díjakat.
A kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért felnőttek előtt a korcsoportok legjobbjai is elismerésben részesültek: U23/ Pásztor Bence, edzője Zentai Tibor - Krizsán Xénia, edzői: Szabó Dezső és Bakai József. Junior/Halász Bence, edzői: Németh Zsolt és Németh László - Gyurátz Réka, edzői: Németh Zsolt és Németh László. Ifjúsági/Aranyi Ferenc, edzője Barta Gyula - Tóth Lili Anna, edzője Fazekas Gáspár.
Az esztendő kontinentális bajnokságain jó helyezéseket elért és az új országos csúcsokat felállító atléták  köszöntése mellett – konzultálva a hazai szövetséggel - az Európai Atlétikai Szövetség elismerését vehette át az itthoni versenyeken évtizedeken át kiemelkedő versenybírói tevékenységet végző Perlaki József ; az EB-kre eredményes versenyzőket felkészítő Eperjesi László és Szabó Dezső; az utánpótlásnevelés területén szakszerű munkát végző Bakosiné Szenczi Erika.

közösség

további frisss

lap tetejére