Pars győzött, Halász második lett

Szita Róbert - Fotó: all-athletics.com-frisss.hu • 2016. augusztus 07., vasárnap •
Az olimpiára készülő Pars Krisztián szombat este a Dr. Papp Pál – Csermák József Kalapácsvető Emlékversenyt nyerte meg Tapolcán.
Pars győzött, Halász második lett

A tapolcai versenyt inkább tesztnek tekintettem. Hetvenhárom méter hetvennyolc centiméter lett az eredményem, de sajnos csak három érvényes kísérletem volt. Sajnos továbbra sem vagyok kibékülve a derekammal, rosszul mozogtam, technikailag megzuhantam, egyszerűen nem tudom elindítani a mozgásokat, pedig a hét közepén, az edzéseken már 75-76 métereket is dobtam. Nehéz ilyenkor magyarázattal szolgálni, hiszen úgy tűnik, nem nagyon tudok előrelépni, pedig 3-4 métert még mindenképpen fejlődnöm kellene, 77-78 méterig el kellene jutnom – nyilatkozta honlapunknak a Rióba szerdán utazó olimpiai bajnok.  

A tapolcai sporteseményen gyermek, újonc, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt korosztályban is összemérték erőiket az ország legmenőbb kalapácsvetői, csatasorba állt az olimpiai bajnok mellett a junior világ- és Európa-bajnok Halász Bence is, aki 72.27 méterrel ezüstöt nyert, a harmadik helyet Rába Dániel, a junior vébén negyedik helyezést elért kalapácsvető hódította el. 

A felnőtt férfi győztes elnyerte a Csermák József által felajánlott Dr. Papp Pál vándorserleget. Az egyéni versenyszámok eredményei - I-VI. helyezések, vagyis az olimpiai pontszámítás - alapján a legeredményesebb egyesület elnyerte a Csermák Katalin által felajánlott Csermák József Vándorserleget.

közösség

további frisss

lap tetejére