Nem volt kifogás: lakásfelújítási láz tombolt a karantén idején

há • 2020. június 03., szerda •
Régóta halogatott ablakcsere, új konyhabútor beszerzése, szobafestés, fürdőszoba-renoválás – a karantén ideje alatt sokan álltak neki a lakásfelújításnak. Mindenki ráért, nem volt kifogás. A barkácsáruházban kígyóztak a sorok, és most szakembert sem volt lehetetlen találni. Úgy tűnik, nem ezen spóroltak a magyarok.
Nem volt kifogás: lakásfelújítási láz tombolt a karantén idején

A hazai építőipar hosszú ideje küzd a mesteremberek hiányával. Kőművesek, burkolók hagyták el százával az országot, hogy tőlünk nyugatabbra, valamivel jobb kereset reményében építsék, szépítsék a külföldi otthonokat. Legtöbbjük márciusban, a koronavírus-járvány kezdetén hazajött, néhányan óvatosságból, de zömében kényszerűségből, hiszen hosszú hetekre, hónapokra bizonytalanná vált a ki-beutazás lehetősége. Sőt, volt, akit el is bocsátottak az állásából. Hirtelen szakik tömkelege volt kéznél itthon, akik nemcsak szabadidővel rendelkeztek, hanem pénzt is akartak keresni, miközben a magyar emberek jó része szintén otthon volt, és régóta halogatott munkákon törte a fejét. Talán a dolgok ebbéli együttállása okán kezdtek lázas lakásfelújításba oly sokan az elmúlt időszakban.

Dupla forgalom a barkácsáruházban

Kígyóztak a sorok a legnagyobb szombathelyi barkácsáruház pénztáránál nap mint nap. Többször is előfordult, hogy a háromórai zárás előtt fél órával már be sem lehetett jutni, hiszen látható volt, hogy ekkora tömeg nem végez a vásárlással addig. Tömött sorokban, púpos kocsikban tolták ki a Vas megyeiek az építőanyagokat és az ilyen-olyan kellékeket, és ez még az áruház vezetését is jócskán meglepte. – Már az idei év legelején is sok vevőnk volt, de a március hozott igazán váratlan fordulatot. Abban a hónapban, illetve áprilisban megdupláztuk az előző év azonos időszakának forgalmát, és még májusban is 50-60 százalékkal haladták meg az eladásaink az egy évvel korábbiakat – mondta érdeklődésünkre Simon Zsolt, az áruház kiemelt ügyfelekkel foglalkozó menedzsere.  Hozzátette, hogy nemcsak a lakossági vásárlás ugrott meg náluk, hanem a kivitelező társaságok is többet költöttek ezen a tavaszon mintegy 40-50 százalékkal, hiszen az építőipar nem állt le szinte egy percre sem, és az időjárás is kedvezett. Burkolóanyagokat, csempét, járólapot, szanitereket és zsákos anyagokat, később pedig kerti bútorokat és más kültéri eszközöket vettek jobbára a szombathelyiek. Nagy számban fogytak az ablakok és az ajtók az áruházban, tehát sokan gondolták úgy, hogy itt a nyílászárócserék ideje. – Országszerte ezt tapasztalták a kollégáink az áruházlánc egységeiben, úgy tűnik tehát, hogy nem ezen spóroltak most a magyar emberek. Hasonló tendenciára számítunk az év hátralévő részében is, hiszen az építkezéseket és lakásfelújításokat az alacsony kamatozású hitelek, a családtámogatási intézkedések is ösztönzik – fogalmazott Simon Zsolt. 

Van, aki még csak most kezd bele

Erre a következtetésre jutott egyébként nemrég a GKI Gazdaságkutató Zrt. is, amely májusban vizsgálta a lakosság következő egy évre vonatkozó korszerűsítési terveit. Kiderült, hogy ezek alig, csak a hibahatáron belül változtak, és éves alapon is legrosszabb esetben stagnálás várható e tekintetben.  A felmérés szerint a magyar háztartások csaknem 12 százaléka tervezi a következő egy éven belül, hogy nagyobb összeget költ a lakására, ami azt jelenti, hogy körülbelül 450 ezer otthon szépülhet meg hamarosan. Az országos megoszlás persze nem egyenletes, míg a kisebb városokban többen, addig a megyeszékhelyeken és a fővárosban kevesebben vágnak bele a renoválásba. S hogy miből? Zömében saját megtakarításaikat használják fel ilyenkor az emberek, akár lakás-takarékpénztári forrásaikat is bevetve, és csak kisebb részben vennének igénybe valamilyen hitelt.

Konyhabútort előbb-utóbb cserélni kell

Ez utóbbira – a hitelekre – a nagyobb beruházások alkalmával lehet szükség, akár egy komplett konyhabútor cseréje esetén. Ezek a munkák sem maradtak el az elmúlt hetekben, legfeljebb időben eltolták őket. Jankovics László, az egyik nagy múltú szombathelyi konyhastúdió tulajdonosa arról számolt be a Frisss.hu-nak, hogy március elején érezhető volt ugyan egy kisebb megtorpanás az üzletben, de két hét elteltével „visszaszivárogtak” a megrendelők. – Az év eleji érdeklődőink egy része lemondta a megbeszélt időpontot, kivárt, de később szinte mindenki felvette újra velünk a kapcsolatot, és igent mondtak az új konyhára. Összességében nem volt forgalomcsökkenésünk – fogalmazott Jankovics László, aki elmondta azt is, hogy a karantén alatt csak időpontra lehetett hozzájuk érkezni, így aki akart, megrendelhette a bútorait. – Konkrét tervekkel jöttek az ügyfelek, elszántak voltak, így a találkozásaink nagyobb arányban hoztak valódi megrendelést, mint máskor, amikor sokakkal csak az árajánlat-készítésig jutunk. Volt, akinek online terveztük meg a konyháját, ez volt ennek az időszaknak az újdonsága. A kivitelezés, beszerelés is folyamatosan ment, de azt kértük a vevőktől, hogy ha lehetséges, más szakemberek ne dolgozzanak a helyiségben akkor, amikor mi ott vagyunk – tudtuk meg a konyhastúdió vezetőjétől. Hozzátette még: azt tapasztalja, hogy az ő megrendelőik nem spórolnak, nem keresik az olcsóbb bútort, ragaszkodnak az eredeti elképzeléseikhez, ebben tehát egyelőre nem érezhető a válság.

A jövőt illetően is bizakodó, és bár elképzelhetőnek tartja, hogy egyesek átmenetileg elhalasztják a konyhafelújítást, de abban biztos, hogy a már megkezdett beruházásokat a többség befejezi. A forgalmuk és az érdeklődés legalábbis ezt mutatja.
 

közösség

további frisss

lap tetejére