Negyvenöt év után újra bemutatták Makk Károly Szerelem című filmjét

frisss.hu, MTI • 2016. május 16., hétfő •
Negyvenöt évvel a cannes-i nemzetközi premier után vasárnap este újra bemutatták Makk Károly Szerelem című alkotását a 69. cannes-i fesztiválon.
Negyvenöt év után újra bemutatták Makk Károly Szerelem című filmjét

Makk Károly az MTI-nek Cannes-ban elárulta, hogy ugyanazt a New York-i magyar szabók által készített, "békebeli jól megcsinált szmokingot" viselte, amely a 45 évvel ezelőtti bemutatón volt rajta először. A rendező számos szakmai és személyes kapcsolatot köszönhet a fesztiválnak, ahol 1955 és 1987 között visszatérő vendégnek számított, hiszen hat filmjét mutatták be.

A Szerelem 1971-es cannes-i fogadtatása Makk Károly szavai szerint "szédületes" volt, a filmet tapsviharral ünnepelték a nézők, s még az utcán is "őrjöngtek", amikor oldalán a két főszereplővel, Darvas Lilivel és Törőcsik Marival a vetítés után levonult a vörös szőnyegen. A harmadik főszereplő, Darvas Iván viszont nem lehetett jelen, miután a magyar politikai vezetés nem engedte ki a fesztiválra.

Az 1971-es zsűri elnöke Michele Morgan francia színésznő volt, aki a vetítés után titokban -, miután a zsűritagok nem találkozhatnak a versenyfilmek alkotóival -, egy étteremben találkozott Makk Károllyal, hogy elmondja neki, mennyire jó a film, és "megszakad a szíve" a Darvas Iván által "játszott gyönyörű fiúért, akit két nő vár" haza.

A Szerelem végül a zsűri díja mellett megkapta a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet által adományozott OCIC-díjat is, valamint a két főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Iván külön dicsértben részesült.

A restaurált Szerelem Cannes-ban volt látható először, és hamarosan játsszák a francia mozik is.

közösség

további frisss

lap tetejére