Milliókat költ évente a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a hulladékkezelésre Vas megyében

Szponzorált tartalom • 2018. október 18., csütörtök •
Az állami erdők minden természetszerető ember előtt nyitva állnak, ezzel összhangban szeretnék minél vonzóbbá tenni a Szombathelyi Parkerdőt is az ideérkezők számára - tudtuk meg Bakó Csaba vezérigazgató-helyettestől.
Milliókat költ évente a Szombathelyi Erdészeti Zrt. a hulladékkezelésre Vas megyében

Évek óta visszatérő probléma, hogy sokan illegális szemétlerakóként használják a parkerdei zöld területet, ezért nagy lépésre szánta el magát most a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Egy Finnországban kifejlesztett szelektív-hulladékgyűjtő rendszer egyik pontját fogják kiépíteni a Parkerdőben. Ez három féle szemét válogatására lesz alkalmas: az üveg, a papír és a vegyes hulladék elhelyezésére. A földbe süllyesztett hulladékgyűjtőket, a környezetet kevésbé megterhelő módon lehet cserélni, üríteni - avatott be minket a technikai részletekbe Bakó Csaba. Ráadásul nem csak a Szombathelyi Parkerdőben akarják ezt a rendszert kiépíteni, hanem 2019 nyaráig a Himfai, és Sárvári Parkerdőben, a Jeli Arborétumban, és a Kőszegi-hegységben is elhelyeznek majd egy-egy ilyen MOL-OK típusú rendszert.

A közjóléti beruházásoknak nem csak a létesítése, hanem a fenntartása is költséges. Évente saját forrásból 110-120 millió forintot fordít Vas megye parkerdeinek fenntartására a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Ez a ráfordítás a feltétele annak, hogy a különböző fejlesztések, például a kilátók hosszú távon olyan szép állapotban maradjanak, mint ahogy átadták a létesítéskor. Ebből kifejezetten a Parkerdő a teendőktől függően 5-10 millió forintba kerül, aminek sajnos nagy része az illegális szemétlerakók felszámolása.

A természetjárók jelentős része most is elviszi magával haza a szabadban töltött idő alatt keletkező hulladékot. Alapvetően erre is szeretnének ösztönözni mindenkit, épp ezért a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által kezelt közjóléti létesítményekben begyűjtötték a kukákat.

 

közösség

további frisss

lap tetejére