Megjelentek a földmérők az M85-ös gyorsforgalmi úton

frisss.hu Forrás: Kisalföld Fotó: Magasi • 2016. március 27., vasárnap •
Tart a közbeszerzési eljárás az építési terv elkészítésére.
Megjelentek a földmérők az M85-ös gyorsforgalmi úton

A peresztegieket tájékoztatták arról, hogy hamarosan munkások jelennek majd meg az M85-ös út építésével kapcsolatosan. A kisalfold.hu információi szerint a földmérők már meg is jelentek a falu határában.

Pinnyén és Nagylózs környékén is számíthatnak az emberek geodéziai felmérésekre és geotechnikai fúrásokra. Az útépítés előkészítésekor (helyszíni bejárások, a nyomvonal részletes feltárása) során megjelenhetnek idegenek a földeken. A munkát a földtulajdonosok nem akadályozhatják.

Az építéskor, sőt már az előkészítéskor is előfordulhat, hogy kár éri a tulajdonosokat, például letapossák a vetést. Ilyen esetben a helyrajzi szám és az időpont jelzésével, a kárleírás és fotó készítésével rögzíteni kell azt. A károk elszámoltathatók lesznek, de csak indokolt esetben.

A portál úgy tudja: a kisajátítási eljárásra még idén, a kivitelezés megkezdésére 2017-ben számíthatnak az M85-ös nyomvonalának közelében élők. A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, és megvan a környezetvédelmi engedély is. Folyamatban van a közbeszerzési eljárás az építési terv elkészítésére, valamint az építési engedély megszerzésére. Várhatóan ebben az évben elkészül a kisajátítási terv, benne a megvásárolandó és a fennmaradó ingatlanterületekkel.

közösség

további frisss

lap tetejére