Magas az átlagkereset Vas megyében, gondoltad volna?

frisss.hu, femina.hu • 2016. április 22., péntek •
A vasiak jó helyzetben vannak, hiszen nálunk országos szinten is magasak a bérek. Íme, egy kis áttekintés.
Magas az átlagkereset Vas megyében, gondoltad volna?

Egyes hazai bérek között nagy különbségek lehetnek, hiszen számos tényező befolyásolja a végösszeget. A fizetesek.hu tavalyi statisztikái szerint a legalacsonyabb bruttó bér 130 ezer forint körüli, tehát, aki ennél jobban keres, szerencsésnek érezheti magát.

Budapesten keresnek a legjobban, azonban Vasban sem rossz a helyzet

A felmérés szerint a budapesti átlagkereset a legmagasabb, nagyjából 340 ezer forintos értékkel, azonban a nyugati régiók is szépen teljesítenek. Vasban 261 ezer, Győr-Moson-Sopron megyében 263 ezer, Komárom-Esztergomban pedig 265 ezer forint az átlagkereset a 2015-ös vizsgálatok szerint. A legalacsonyabb bérek Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy, valamint Békés megyében vannak. Ezeken a területeken 193 ezer és 202 ezer forint közötti összeget visznek haza a dolgozók.

A vezetők a segédmunkások bérének ötszörösét kapják

A kutatásból az is kiderült, hogy a felső vezetők körülbelül 700 ezer forinttal gazdagodnak, a segédmunkások viszont ennek az összegnek csak az ötödét kapják. A szolgáltatási szférában bruttó 130 ezer forint az átlagkereset, a szakmunkásoknál 135 ezer, az adminisztratív területen tevékenykedők pedig átlagosan 184 ezer forintot kapnak.

A szakmai tapasztalat is számít: azok, akik hat-tíz éve dolgoznak, nyilván többet keresnek, mint a pályakezdők. Tíz év munkaviszony után azonban visszaesnek a bérek. A cég nagysága és a működési területe sem mindegy: általában egy nagyvállalat magasabb összeget fizet a dolgozóknak, mint egy kisebb. Azoknál a cégeknél, ahol kevesebb, mint tíz fő dolgozik, az átlagos fizetés nem haladja meg a 200 ezret, azonban ott, ahol már ötvenen tevékenykednek, az átlagbér 250 ezer forint. Azok a szervezetek, akiknek több mint ezer dolgozójuk van, bruttó 315 ezer forintot fizetnek az embereknek.

közösség

további frisss

lap tetejére