Este lesz a Dal első középdöntője

frisss.hu, MTI • 2016. február 13., szombat •
A show-ból négyen jutnak be a február 27-i döntőbe.
Este lesz a Dal első középdöntője

A 61. Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének első középdöntőjében kilenc előadótól hét angol és két magyar nyelvű dal lesz hallható, közülük négy jut a döntőbe.

A mai elődöntő extra produkciója a Második Műszak együttes lesz, amelyben a Csík Zenekar, a Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Magna Cum Laude tagjai játszanak, és egy vadonatúj dalt fognak előadni. A mai középdöntő végén hirdetik ki, hogy melyik előadó vagy formáció kapja A Dal 2016 Felfedezettje díjat. Az elismerést a műsor történetében először adják át, a nyertesről pedig a zsűri dönt.  A verseny ötödik zsűritagja továbbra is a közönség, szavazni és pontozni is lehet.

A Dal második középdöntőjét február 20-án rendezik, a két középdöntőből összesen nyolc produkció jut a február 27-i döntőbe. A döntő dalai közül négyet juttat a zsűri a legjobb négybe, végül a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.

közösség

további frisss

lap tetejére