Kiss Norbert 2016-ban is Európa-bajnok szeretne lenni

Szita Róbert • 2015. december 19., szombat •
Kiss Norbert, Európa legjobb kamionosa, a kétszeres FIA ETRC bajnok, az egyik legeredményesebb magyar gyorsasági autóversenyző is a Mosolymaraton vendége volt.
Kiss Norbert 2016-ban is Európa-bajnok szeretne lenni

A 30 éves, szombathelyi születésű sportember telefonon nyilatkozva elmondta: nagyon jól alakult a 2015-ös idény, a baljós jelek elvonultak, és kiváló volt a szezon, amihez az is hozzájárult, hogy idén magyar közönség előtt is sikerült bizonyítani. Évről évre nagyon nehéz összerakni a projektet, és hiába lettem Európa legjobbja immár másodszor, ezzel nem lett könnyebb összerakni a következő szezont. Annak ellenére, hogy a szükséges költségvetésnek csak a fele áll jelenleg rendelkezésre, szeretnék legalább még egy idényt kamionozni, és újra megvédeni a címemet. 


Kérdésünkre azt is elmondta az Európa-bajnok, hogy megvédeni könnyebb volt a címet, mint megszerezni.
Az utolsó előtti versenynapon tudtam elhódítani a 2014-es bajnoki címet, míg idén hamarabb sikerült ez, és a 150 pontnyi fölény, a legtöbb pole, és az egy szezonban megnyert futamok száma is azt jelzi, hogy valóban mi voltunk a legjobbak - tette hozzá a bajnok. 

Az 1100 LE teljesítményű, 550 Nm forgatónyomatékú, kézi kapcsolású utcai váltóval, de versenycélra kialakított abroncsokkal és futóművel felépített kamionnal versenyző sportember azt is elmondta, hogy az ünnepeket családlátogatással tölti, hiszen október közepe óta alig volt ideje a pihenésre. Kiss Norbert szeretne Szombathelyre is hazajönni.

közösség

további frisss

lap tetejére