Jubileumi időutazásra csábít a Nádasdy Történelmi Fesztivál

frisss • 2018. június 19., kedd •
Idén tizedik alkalommal tárja szélesre kapuit a Nádasdy-vár, hogy július 13-15. között egy több, mint 400 éves interaktív időutazásra invitálja a vendégeket.
Jubileumi időutazásra csábít a Nádasdy Történelmi Fesztivál

A rendezvények sora múltidézéssel kezdődik, már a fesztivált megelőző hetekben. Az évek során nemzetközivé fejlődött Nádasdy Borverseny, idén 151 tételének, legjobb 30 borából a június 22-i borünnep keretében kaphatnak ízelítőt az érdeklődők.

Július 9-én és 10-én a Báthory lakomán igazi középkori kézzel-lábbal evős gasztronómiai kalandba csöppenhet, aki nem ódzkodik a vár bástyájának mélyére merészkedni.

Az idei évben két színpadon húzzák majd a talp alá valót olyan előadók, mint a Honeybeast, a Margaret Island, a Hősök, Újvári Timi és a Hot Stuff, a Folk on 45, a ZságbaMacska, és még sokan sokan mások… .

A fesztivál nyitónapján Nádasdy Ferenc, a híres Fekete Bég, szobrának ünnepi megkoszorúzásával és emléktáblájának felavatásával veszi kezdetét a programok sora, melyek mellett folyamatosan működő kézműves vásár, borbazár, gyerekfoglalkoztatók, és hagyományőrzői táborok jelentik a garanciát a minden korosztály számára tartalmas szórakozásra. Este fáklyás felvonuláson mutatkozik be a több száz hagyományőrző és ezzel visszavonhatatlanul beköszönt a XVII. század a vasi fürdővárosba.

Másnap, július 14-én, szombaton, a hivatalos megnyitó keretében 50 éves „útjára indul” egy időkapszula, amelyben a város minden lakója elhelyezheti üzenetét a jövő generációi számára. Az esemény szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy idén ünnepeli Sárvár újbóli várossá avatásának 50. évfordulóját. Az időkapszula különlegessége, hogy az interneten kapcsolódik hozzá egy oldal, így 2068-as felbontásáig itt is nyomon lehet követni majd a hozzá kapcsolódó emlékeket és üzeneteket.

Ezen a napon az esemény vendégei valódi történelmi rekord részesévé válhatnak, mivel az ország legnagyobb középkori lakomáját rendezik meg a szervezők, több száz hagyományőrző bevonásával.

Ostromjátékok, solymászbemutató, hosszasan lehet sorolni a programokat és a vitézi trakták szereplőivel is lépten nyomon összefuthat az ember a több ezres forgatagban. Minden látogató valóban úgy érezheti, hogy Nádasdy Ferenc udvartartásába csöppent. Ahogy a mozgalmas szombati nap a végéhez közeledik és már fárad a vár népe, a várárokban hatalmas máglyának tüze nyaldossa majd az éjféli égboltot, hiszen Boszorkányégetéssel zárul majd az éjszaka.

Vasárnap Élősakk, Kincskereső játék, huszárbemutató és újabb várostrom is várja az érdeklődőket és természetesen zene és mulatság is lesz minden mennyiségben. Az Élősakk, még a sakkjáték iránt közömbös embereket is megragadja, mivel egy hatalmas, a vár parkjának gyepébe kézzel nyírt, sakktáblán, hagyományőrzők által életre keltett sakkbábuk néznek farkasszemet egymással. Őket valódi sakknagymesterek hozzák mozgásba, és természetesen ütésváltásokra is sor kerül, hogy végül a sötét, vagy a világos győzedelmeskedhessen. A szervezők ezen a napon gondoskodnak arról is, hogy a Foci VB döntő mérkőzését kivetítőn nézhessék a fesztivál látogatók.

A Kincskereső játék pedig igazi agytorna, hasonló kalandokra készülhetnek az érdeklődők, mint a Da Vinci-kód című könyv, vagy film lebilincselő eseménysorozata.

A háromnapos fesztivál tartalmas és aktív kikapcsolódást jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt, érdemes tehát ellátogatni a híres fürdővárosba és megmártózni az élő történelem forgatagában.

közösség

további frisss

lap tetejére