Jó szó is járt a meleg ebéd mellé

há • 2020. május 18., hétfő •
Három étterem felajánlásából mindennap 15 adag meleg ebédet osztanak ki Szombathelyen a városi Fidesz-szervezet aktivistái. Pénteken dr. Hende Csaba és dr. Kecskés László is elkísérte az ételjáratot néhány címre.
Jó szó is járt a meleg ebéd mellé

Az országgyűlési és az önkormányzati képviselő együtt csengetett be az Áchim András utca idős lakóihoz a pénteki menüvel. – Nagyon fontos, hogy ne hagyják el az otthonukat az idős emberek, ha nem feltétlenül muszáj. Ezzel az akcióval leveszünk a vállukról egy gondot, nem kell elmenniük bevásárolni, és nem kell főzniük. Többnyire egyedülálló nyugdíjasokról van szó – részletezte a jótékonysági akciót dr. Kecskés László, aki el is beszélgetett a kaput kinyitó emberekkel. Örült a felajánlásnak Vinkó Ottóné is, aki azt azért elárulta, hogy a zsúfolt élelmiszerboltba így szerencsére nemigen kell járnia, de azért mindennap felül a kerékpárjára, és a szabályokat betartva jár egyet a környéken. Dr. Hende Csaba a felajánlással kapcsolatban elmondta, minden segítő kézre szükség van, mert az idősekről, elesettekről való gondoskodás közös felelősségünk.

Megtudtuk, hogy a rászorulóknak szánt ebéd kihordása egy hete indult, és a tervek szerint egészen a veszélyhelyzet fennállásáig tart majd.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére