Jégkorong: az NHL-be igazol a tehetséges magyar kapus

SzR-nso.hu Fotó: jegkorongblog.hu • 2016. május 19., csütörtök •
A magyarok számára befejeződött jégkorong világbajnokság után Vay Ádám a Minnesota Wild ajánlatát fogadta el. A magyar kapus a Magyar Jégkorongszövetségnek nyilatkozott.
Jégkorong: az NHL-be igazol a tehetséges magyar kapus

Még mindig nem hiszem el, ami történt. Keresett a Calgary, amelynek beszéltem a képviselőjével Szentpéterváron, ugyanígy a Chicago igazgatójával, Stan Bowmannel, aztán e-mailezett egy ismerősöm, aki csapatvezetőként dolgozott abban a táborban Vancouverben, amelyben jártam annak idején, ő mondta, hogy a Minnesota is nagyon érdeklődik – olvasható a magyar szövetség közleményében.


Vajon nézték otthon a meccseinket, és kerestek egy kontaktot?
Lehet.

Na, de hogy ment, simán átsétált például a másik szállodába, ahol Stan Bowman lakott?
Először igen, egyedül. Aztán másodszor velem jött Banham Frank, megkértem, segítsen.

Ami nagyon bejött.
Igen, mert így nem írtam alá a Chicagóhoz, pedig már akartam, mert azt gondoltam, amit ők ajánlottak, az is nagy lehetőség, miként a Calgary Flames ajánlata is, amit szintén aláírtam volna persze, de Frank azt mondta, várjunk... És akkor megjött a Minnesota szerződésajánlata.

Hol írta alá?
A szállodánkban.

Megjött az e-mail, kinyomtatta a recepción, és aláírta a lobbiban?
Igen. Kétéves, egyirányú NHL-szerződés. Júliusban kell majd kimennem a újonctáborba ismerkedni, és utána az igazi táborba.

közösség

további frisss

lap tetejére