Játszunk „Pókemberest” - itt az új önvédelmi fegyver

frisss.hu Forrás: ripost.hu, youtube.com • 2016. február 09., kedd •
Jobb, ha senki sem szórakozik a nőkkel, ha hozzánk is eljutnak az új, japánok által kifejlesztett önvédelmi fegyverek.
Játszunk „Pókemberest” - itt az új önvédelmi fegyver

Ilyen önvédelmi hálót eddig többek között vadállatok befogására használtak, illetve rendőrségi bevetések során is előkerült már, talán akciófilmekből is ismerős lehet. Hosszas kísérletezés után egy japán cég végre megalkotta az átlagemberek számára is használható verziókat.

A hálóvető puska egészen egyszerűen használható és még könnyű is. Körülbelül 2-3 méteres távolságból kell a célpontra lőni, de szükség esetén közelebbről is lőhetünk. A fegyver egy levegős patronnal működik, a kirepülő háló egyből belegabalyodik a célpont testébe, aki mozgásképtelenné válik. Az eszközből két különböző típus is készült: az egyik csak kilövi a hálót, a másik viszont egy masszív kábellel odarögzíti azt, így akár az “áldozatot” ki is lehet kötni valamihez a puska segítségével.

A festékpisztoly szintén hatásosnak bizonyul az önvédelem során, hiszen használatával elvakíthatjuk, illetve megjelölhetjük a támadónkat. A festék eltávolítása nem egyszerű, tehát a bűnöző könnyen azonosítható lesz.

közösség

további frisss

lap tetejére