Ilyen változások és ezek a programok lesznek az idei Karneválon

STK • 2018. június 03., vasárnap •
Négy nap történelem gazdag programokkal: ilyen lesz a XIX. Savaria Karnevál.
Ilyen változások és ezek a programok lesznek az idei Karneválon

Immár 19. alkalommal rendezik meg a Savaria Történelmi Karnevált Szombathelyen, idén augusztus 23- 26-ig várja több, mint 400 program a látogatókat. Ismét bővültek a helyszínek, a felvonulást a megszokott útvonalon tartják, több helyi intézmény és vállalkozás pedig gazdag kínálattal csatlakozik az eseményhez.

Három kiemelt történelmi évfordulóra is felhívják a figyelmet a szervezők az idei Karneválon. 2018-ban Hunyadi Mátyás uralkodóvá választásának 560. évfordulójára emlékezünk. A Mátyás király-emlékévhez kapcsolódva a legendás uralkodót és korát több helyszínen is megidézik: a felvonulásokon, a gyermekprogramokban, de róla szól majd a népszerű tüzes játék is.  

Az 1848-as szabadságharc kitörésének 170. jubileuma és az I. világháború lezárásának centenáriuma előtt katonai hagyományőrzők tisztelegnek, nemcsak a Történelmi Témaparkban, hanem az Aréna u. 8. alatt berendezett katonai helyszínen, ahol tematikus kiállításokat, bemutatókat tartanak.

Két új helyszínnel bővül a Savaria Karnevál: a megújult Berzsenyi téren és a Szent Márton templom előtt is lesznek programok. Az előbbin a Magyar Udvar szereplői népzenével, néptánccal, táncházakkal és koncertekkel mutatkoznak be.  

A Szent Márton templom előtt pedig arra tesznek kísérletet a karnevál sűrű kavalkádjában, hogy egybegyűjtsék mindazt, amit Szent Márton életéről tudni lehet, és amit róla megőrzött a tudomány, az irodalom és a szájhagyomány. Lesz óriásbábos játék, humoros képmutogató, esténként pedig fényfestés a Szent Márton templom homlokzatán, vagy fáklyafényes vezetés a temetőben, vagy a domonkos kolostor kriptái között.

A szervezők szerint nemcsak szélesebb programkínálatot jelent a két új helyszín, hanem a rendezvénynek otthont adó tér is megnő, egyfajta kulturális tengelyt nyújtva a Karneválnak, amelyen naponta százezrek fordulnak meg.

A mindig látványos felvonulás – ami idén 6 történelmi korszakot idéz meg az elsőtől a huszadik századig - visszatér a megszokott útvonalra: a szereplők ismét a Berzsenyi tér felé veszik az irányt. A jelmezt ölteni szándékozó civilek a karnevál honlapján tudnak beregisztrálni a történelmi felvonulásokra.

A Savaria Karnevál hagyományos helyszínein folyamatosan pörögnek a programok, érdemes a rendezvény Facebook-oldalát figyelni.

A színek és ízek olvasztótégelye, a baráti találkozások egyik legfőbb színtere, és emellett a karneváli örvény központja idén is a Fő tér. Az Öreg Város Vásárában kézműves termékek és csábító gasztroremekek „kelletik magukat”, miközben a színpadról a zenei élet válogatott ínyencségeit kapjuk kényeztető finomságként. Dés László és Tóth Vera Nagy utazásra hív, a Margeret Island akusztikus folk-poppal bűvöl el, de megidézzük olyan legendás muzsikusok alakját és zenéjét is, mint Glenn Miller vagy az LGT és új fesztiválarcok is feltűnnek, mint a Punnany Massif. Természetesen nem hiányozhatnak idén sem az esti órákat fénnyel megtöltő tüzes produkciók sem.

A karneváli időturistákat katonai hagyományőrző bemutatókkal és színes tábori élettel várja a Történelmi Témapark. Az 1. század római harcászatától egészen Mátyás király korának hadviseléséig terjed paletta. A Témaparkban az elmúlt évek tüzes játékainak mestere Regiomontanus, Mátyás király udvari matematikusa és csillagásza is feltűnik, ám ezúttal új szerepben: az ELTE-SEK és a mosonmagyaróvári Futura Intézet időutazó tudósaival érdekes fizikai kísérletekkel örvendezteti meg pénteken a publikumot.

Nem kell beutaznia Magyarország teljes területét annak, aki a történelmi borvidékek legkiválóbb nedűit szeretné megkóstolni, elég ha a Karnevál négy napja során ellátogat a Borok Utcája kitelepült borosgazdáihoz, ahol magas színvonalú zenei kínálatban is dúskálhatunk. A Batthyány téri színpadról húzza be a hallgatóságot a szerb KAL együttes balkáni zenei örvénye, itt adja át best of válogatását Deák Bill Gyula, itt oltja belénk a betyárvirtust a Bohemian Betyars, itt kínál – a bor mellé is – kiváló ír kocsmazenét a Firkin, és itt mutatja meg virtuóz szájharmonikatudását Ferenczi Gyuri is.

A sörtéren zenél idén a Red Rouge és a Save Ass, bemutatkozik a karneváli közönségnek a Gargantua, „példát mutat” az Eticatt, és ránk szabadul a Kerekes Band etnozenei betyárveszedelme is.

Garantáltan minden nap újdonságra lelnek a gyerekek és kísérőik, ha felfedezésre indulnak a Gáyer-park zeg-zugos kulisszái között. S hogy kik varázsolják el a kicsiket? Zenél a Kiskalász és az Apnoé Zenekar, vásári komédiákkal szórakoztat a Langaléta Garabonciások bandája és a Kuttyomfitty Társulat, „női szuperhőst” avat a Mikropódium Családi Bábszínház. Gyermeknek lenni jó – a Karnevál idején kiváltképp! Idén a legkisebbek számára is tartogatnak újdonságot a szervezők: a 7 év alatti gyerekeknek „mini felvonulást” hirdetnek a Gayer park körül, ahová minden történelmi jelmezes apróságot szeretettel várnak.

A Gáyer-park élénk gyerekzsivaját estére a felnőttek izgatott nyüzsgése váltja fel. Idén újra színpadi produkciókkal szórakoztat – meglehetősen magas színvonalon – Thalia Kertje. Péntek este Marek Modzelewski: Koronázás című abszurd játéka kerül a színpadra, míg szombaton Mikó István A gyomor örömei című zenés kabaréja bíztat minket további gasztroélmények szerzésére. Vasárnap este Szirtes Balázs számol be egy napjáról Dennis Lumborg: Szépkisnap című monodrámájában.

Az országban egyedülálló fesztiválhelyszínként a Művészetek Utcája évről évre közel 30 képző- és iparművész tevékenységét és munkáit mutatja be a nagyközönségnek. A helyszín színpadi produkciói is a „hely szellemét” tükrözik: szerteágazó és színes, tartalmas és értékes programokat láthatunk-hallhatunk a társművészetek sorából.

A zsidó udvarban a zsidó kultúra gazdag hagyományaiból merítve, az előadások mellett színes zenei palettáról válogathat a látogató. Pódiumkoncerttel várja a közönséget Bródy János, folktranszot ígér az Aznap Zenekar, Malek Andrea többszörös Artisjus- és EMerTon-díjas énekes-színésznő pedig a Malek Andi Soulistic formációban lép színpadra.

Idén kiemelten magas a Karneválhoz csatlakozó kísérőprogramok száma, több intézmény készül kooprodukcióban az eseménysorozatra. A teljesség igénye nélkül a Savaria Múzeum, a Szombathelyi Képtár, a Smidt Múzeum, a Romkert, az Iseum, a Püspöki Palota, a Székesegyház, az Egyházmegyei Könyvtár, a Vas megyei Levéltár, az Evangélikus Templom is különleges programokkal várja az érdeklődőket a négy karneváli nap alatt.

Tavaly két évre nyerte el a rendezvény a európai fesztiválminősítési rendszerben a minősített fesztivál címet (Effe-Label), idén viszont a hazai rendszerben méretik meg rendezők a Karnevált. A magyar elismerés a pályázatoknál jelent előnyt, a nemzetközi pedig kiemelt rangot ad a Karneválnak külföldön is.

2017-ben körülbelül 140 ezer látogatót regisztráltak a 4 nap alatt, a szervezők idén arra számítanak, hogy ezt a rekordot 2018-ban sikerül megdönteni.  

A karneváli hétvégén rendezik Bükfürdőn a Legerősebb tűzoltók nemzetközi versenyét is, ahová közel tíz országból várnak nevezőket a szervezők. Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója kiemelte, hogy közös cél a turisztikai desztináció népszerűsítése, ennek érdekében a két rendezvény nem egymás ellen, hanem egymást segítve népszerűsíti a megyét. A Tűzoltóverseny résztvevői fellépőként, jelmezes felvonulóként és nézőként is ellátogatnak a XIX. Savaria Történelmi Karneválra.

közösség

további frisss

lap tetejére