Halmosi: Mindig itt leszek, ha kellek

frisss • 2020. január 10., péntek •
Bombaként robbant szerdán a médiában a hír, hogy Halmosi Péter befejezte aktív profi karrierjét. Cucu arról is beszélt lapunknak, hogy nem ilyen búcsút szeretett volna.
Halmosi: Mindig itt leszek, ha kellek

Mint ismert, a Hali 79-esének tavaly nyáron járt le a szerződése és azt a klub nem hosszabbította meg. Ő mégis várt hónapokig, hiszen abban bízott, hogy ha új tulajdonosa lesz a csapatnak, a jövőbeni tervek között ő is szerepet kap majd. "Azt már korábban eldöntöttem, hogy ha januárig nem történik semmi komoly változás, akkor nem várok tovább. Bár egyeztettem Séllei Árpáddal az ügyemmel kapcsolatban és kijelentette, hogy nem számolnak velem, az azért rosszul esett, hogy nem a vezetőség keresett és tisztázta a helyzetem, hanem nekem kellett utánajárnom a dolgoknak. Mindamellett miután kikerültem a keretből mindig fals információk láttak napvilágot velem kapcsolatban" - vázolta döntésének okát Halmosi Péter a Frisss.hu-nak.

Cucu nem éppen így képzelte el a búcsút, sőt egyáltalán nem büszke arra, hogy profi pályafutását így zárja le. Pedig kivételes az ő játékosmúltja: 3 bajnoki címet nyert a Debrecennel; szerepelt a korábbi osztrák top csapatban, a Grazer AK-ban; 18 meccsen lépett pályára a Premier League-ben; 35 alkalommal volt válogatott 2002 és 2013 között; 57 gólt szerzett az NB I-ben; 99 élvonalbeli találkozón erősítette a Lokit; 302 első osztályú meccsen játszott a Haladásban. "Büszke vagyok a karrieremre, nekem ez így volt kerek egész. Szombathelyről elindulva azt gondolom sok mindent sikerült elérnem. Semmit sem bántam meg, noha egyszer talán elhamarkodottan döntöttem és túlzottan a szívemre hallgattam az eszem helyett: 31 évesen útban hazafelé Angliából valahol London környékén haladhattam, amikor a menedzserem, Filipovic Vladan - akinek rengeteget köszönhetek - hívott telefonon, hogy a volt edzőm, Ian Holloway - akivel Plymouthban dolgoztam együtt - hív a Blackpoolba, amely csapat akkoriban a Premier League-ben szerepelt. Csak annyit mondtam neki: Filip hagyjuk, eldöntöttem, hogy hazatérek. Nem sokkal később Debrecenből is megkerestek, azt is elutasítottam. Mindezt úgy, hogy konkrét megegyezés még nem volt a Haladás és köztem. Így utólag azt mondom, nem biztos, hogy akkor jól döntöttem" - idézte fel hazatérésének körülményeit Cucu.

A jövőjével kapcsolatban annyit osztott meg lapunkkal, hogy egyelőre nem áll szándékában edzőnek állni, nem feltétlen akar olyan életet élni mint eddig. Viszont a futballtól sem akar elszakadni, több ajánlatot is kapott már, elképzelhető, hogy amatőr szinten akár egy osztrák alacsonyabb osztályú csapatban vállal szerepet. "Eddig sem csak a fociból éltem, volt és van befektetett pénzem, tehát nem lettem földönfutó. Azonban ha a Haladásnak segítségre van szüksége és szakmai tudásommal segíthetek a nevelőegyesületemen, hívjanak bármikor, én itt leszek" - zárta szavait Halmosi Péter.

közösség

további frisss

lap tetejére