Gyász: hősi halottá nyilvánítják az elhunyt tűzszerészeket

SzR-honvedelem.hu - Fotó: tenyezo.hu • 2016. július 02., szombat •
A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben pénteken meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják - mondta a honvédelmi miniszter a péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten.
Gyász: hősi halottá nyilvánítják az elhunyt tűzszerészeket

Dr. Simicskó István, a honvédelmi tárca irányítójának közlése szerint sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes. A miniszter közölte: a megsérült tűzszerészt mentőhelikopterrel vitték kórházba, több műtét vár még rá. A legjobb orvosokat berendelték a kórházba. Megjegyezte azt is, hogy a katona a kórházban megkérte a barátnője kezét. 

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök elmondta: az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, öt gyermeket hagytak maguk után. „Négy kiváló katonát vesztettünk el” - emelte ki. 

A miniszter elmondta: az elhunyt katonákat felterjeszti az általa adható legmagasabb elismerésre, aHazáért érdemjelre. Dr. Simicskó István kijelentette: pótolhatatlan veszteség érte a honvédséget, és Magyarországot. Közölte, a baleset körülbelül délután két órakor történt, amikor felrobbant egy 250 kilogrammos repeszromboló bomba. 

Közölte, a tűzszerészek egy 250 kilogrammos orosz, a második világháború után készült repeszromboló bombát próbáltak hatástalanítani. A gyújtószerkezetet már eltávolították, amikor bekövetkezett a detonáció. A helyszínen most is tartanak a vizsgálatok az ügyészség és különböző hatóságok bevonásával. Benkő Tibor hozzátette: részletes tényfeltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák, mi okozhatta a balesetet. Közölte, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kiváló katonáit, jól felkészült szakembereit veszítették el a balesetben. 
Benkő Tibor elmondta: 2015. január 26. óta ott dolgoznak az érintett területen heti váltásban a katonák, naponta 32-35-en dolgoznak, a hét minden napján. Pénteken 32-en vettek részt a mentesítési munkálatokban ebből 15-en tűzszerészek voltak. A lőtér - ami 1940 óta úgynevezett „bombavetőtér” - erősen szennyezett terület, jelenleg is 40 ezer jelölt helyszín van, ahol feltételezhető bombák és egyéb más robbanószerkezetek találhatóak. 
A felrobbant bomba 250 kilós volt, a helyszínen találták. Összesen két bomba várt arra, hogy pénteken megsemmisítsék, ezek hatástalanítva voltak, korábban kiszerelték belőlük a gyújtószerkezeteket.  Benkő Tibor vezérezredes azt mondta, nem tudják mi váltotta ki a robbanást. A szakemberek értetlenül állnak a dolog előtt. A meghalt tűzszerészek nem most találkoztak először ilyen bombával, már többször hatástalanítottak és semmisíttettek meg hasonló szerkezeteket. Vezetőjük tíz éves gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, első osztályú tűzszerész - tette hozzá. 

Dr. Simicskó István és dr. Benkő Tibor vezérezredes is részvétét fejezte ki az elhunyt katonák családjai, hozzátartozói számára.
Közben Áder János köztársasági elnök, a hadsereg főparancsnoka is részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak, a bajtársak pedig gyertyát gyújtottak az Irinyi laktanyában. 

közösség

további frisss

lap tetejére