Elstartolt a Szociális Hét

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. május 10., kedd •
Az egészséges táplálkozástól az autizmuson át az érzékenyítő programig minden előadás, kerekasztal beszélgetés várható a héten.
Elstartolt a Szociális Hét

Hétfőn elindult a 20. Szociális Hét, most aktuálisan Szent Márton jegyében. Puskás Tivadar polgármester szerint ez a program a segítés városában igenis helyénvaló. Egy hét alatt tizenhárom helyszínen tizenkilenc előadást lehet meghallgatni, de bemutatók és kerekasztal beszélgetés is van a programban- tette hozzá Horváthné Németh Klára, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Koczka Tibor alpolgármester megjegyezte, hogy januárban már megfogalmazták azt, hogy az idei szociális hét különbözzön a korábbiaktól, hiszen ez most ne magának a szakmának szóljon, inkább vonják bele jobban a szombathelyieket. Fontos volt, hogy minél látványosabb programokat szervezzenek. Sikerült a sportot is belevenni, május 11-én például a kerekes székes tájfutás is lesz.

A szociális területen tevékenykedő szakembereket idén is díjazzák, pénteken 17 órakor a Bartók Teremben.

Kettős megnyitó volt, hiszen nem csak szociális hetet, hanem az ehhez kapcsolódó kortárs fotókiállítást is megnyitották. „Kaptunk egy felkérést, hogy Szent Márton témában kellene fotókat készíteni, és akkor támadt az ötletem, hogy a Kálváriától a Szent Márton templomig tartó Szent Márton útvonalat kellene bejárni. Két fotósszakkör alkalmával ezt az útvonalat végigjártuk és rengeteg képet készítettünk. Többszáz fotóból válogattam ki ezt a harmincat, ami most látható” – tudtuk meg Vass Péter Bextertől, a szombathelyi fotósszakkör vezetőjétől.

A hét további programjai: 

2016. május 11. szerda

Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft.

10.00 Beszélgetés hitről, bűnről, szeretetről hajléktalan emberekkel
Előadó: Stift Zoltán, Angelico áldozópap

Helyszín: Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft.
9700 Szombathely, Zanati út 1. II. emelet, közösségi terem

Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat

Életminőség és aktivitás idős korban

9.00 Megnyitó
Koczka Tibor alpolgármester, Szombathely Megyei Jogú Város

9.10 Az időskor fejlődési feladatai
Előadó: Dr. Jávorszky Edit pszichológus, nyug. főiskolai docens
Nyugat-Magyarországi Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Főiskolai Kar

9.40 Tanulni idős korban
Előadó: Dr. Jászberényi József PhD intézetvezető főiskolai tanár Zsigmond Király Főiskola

10.10 Az infokommunikációs mintaprojekt tapasztalatai
Előadó: Farkas Petra ügyvezető igazgató, Segítő Kezek az Aktív Évekért Közhasznú Nonprofit Kft.

10.40 A technika és a környezet, mint az idősek életminőségét befolyásoló tényezők
Előadó: Tróbert Anett Mária, mentálhigiénés szakember, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Moderátor: Kulcsár Lászlóné intézményvezető

Helyszín: Városháza Házasságkötő terem Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.

13.00-17.00 Interaktív érzékenyítő délután Szombathely Fő terén
Szociális intézmények érzékenyítő programjai, speciális sport programok,bemutatók
Helyszín: Szombathely, Fő tér - Rendezvénytér

2016. május 12. csütörtök

Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft.- Vas megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház
ESŐEMBERKE Alapítvány a Vas megyei autistákért

13.00  Anyaság miatt ért diszkrimináció
Kerekasztal beszélgetés
Szakértő: Dr Asztalos Dóra jogász, Vas megyei Egyenlő Bánásmód Hatóság

14.00  Autizmus a családban
Előadó: Prekop Csilla gyógypedagógus, Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért

Helyszín: Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház 9700 Szombathely, Óperint u.1.

Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

9.30  Szent Márton festmények kiállítása
Hársfa Ház, RÉV Szolgálat ellátottjainak művészetterápiás alkotásai

A kiállítást megnyitja: Mons. Horváth József, Pápai prelátus

10.00  „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas”
Előadó: Prof. Dr.Török Csaba teológus professzor

11.00  Hitből közösség, közösségből kultúra, kultúrából gazdaság
Kükedi Zsolt alelnök, helyi gazdaságfejlesztő, Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület

2016. május 13. péntek

10.00  Koszorúzás dr. Pálos Károly sírjánál születésének 113. évfordulója alkalmából
Helyszín: Szent Márton úti Temető 9700 Szombathely, Szent Márton u. 40.
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

17.00 Gálaműsor

Szombathely Megyei Jogú Város által alapított kitüntetések átadása a szociális területen dolgozók számára 

Helyszín: Bartók  terem Szombathely, Rákoczi F. u. 3.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére