Életeket mentenek

frisss • 2020. január 11., szombat •
Repkednek a mínuszok éjjel-nappal, tombol a krízisidőszak a hajléktalanellátásban - tapasztalataikat összegezték lapunknak a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft. szakemberei.
Életeket mentenek

Az ünnepek elmúltával az adományokkal kapcsolatban tett észrevételt a Kft. ügyvezetője. Németh Klára elmondta, hogy bár rengeteg ajándékot kaptak, azoknak mégis csak egy részét tudják hasznosítani ellátottjaik. Ennek oka, hogy például egy adott örökségből megmaradt elegáns ruhakollekcióval - legyen az férfi, vagy női - nem sok mindent tudnak kezdeni. Olyan ruhadarabokra van nagy szükség - fehérnemű, zokni, póló, nadrág, törölköző, ágynemű - amelyeket mi magunk is használunk mindennapjaink során. "Ellátórendszerünk nem változott, azaz biztosítani tudunk a rászorulóknak az alacsony küszöbű éjjeli menedéktől kezdve a nappali melegedőn át az átmeneti szállásig és kiléptető lakásokig bezárólag mindent. Most fut egy jelentős pályázatunk, aminek lényege, hogy az utcán élő hajléktalanokat bevonjuk a rendszerbe, és munkát biztosítsunk nekik. Nagyon jól működik nálunk, hogy egyazon telephelyen van a közfoglalkoztatás és a hajléktalanellátás, mert így a munka fontossága és a mindennapi életbe történő visszavezetésük összefonódik" - fogalmazott lapunknak Németh Klára ügyvezető igazgató.


"Mi vagyunk a szociális ellátó rendszer legalsó szintje, nekünk kell olyan erős hálót szőni, hogy ebből már ne lehessen kiesni, mert már nincs hova." - húzta alá Németh Klára ügyvezető

A szakember úgy látja, hogy rendkívül jó a kapcsolat szociális ellátó rendszer helyi szereplői között, amelyben az önkormányzat is fontos szerepet tölt be. Bencsics András szakmai vezető tájékoztatása szerint a Zanati út 1-ben a 86 főt befogadni képes átmeneti szállás 100 százalékos kihasználtsággal működik. Az éjjeli menedékhelyet átlagosan 45-50 rászoruló veszi igénybe térítésmentesen. A nappali melegedőnek jelenleg kb. 50-60 százalékos a kihasználtsága. "Két utcai szolgálatunk - délelőttös és délutános műszakban váltva egymást - reggel 7-től este 10 óráig járja a várost, valamint ilyenkor krízisidőszakban hétvégente reggel 6-tól este 10 óráig a kollégák ügyeletet is ellátnak. Van egy megyei hatáskörű krízisautónk is, ami 0-24-ben mozgósítható" - ismertette a segítségnyújtás módjait Bencsics András. Kiemelte azt is, hogy napi 140 adag egytál meleg ételt osztanak ki ingyenesen hétköznapokon a rászorulók között, akik ehhez a nappali melegedőben jutnak hozzá. Két nagy áruháztól kap kétnaponta jelentős élelmiszeradományt a Kft., amelyeket este vesznek át és vacsoraidőben osztják ki a szállón. Rendszeresen előfordul, hogy ebből az ételmennyiségből bőven marad reggelire is, így elmondható, hogy a napi háromszori étkezés biztosított. Tisztálkodási eszközöket is tudnak az ellátottak rendelkezésére bocsátani, illetve rendszeresen látogatják egészségügyi szakemberek is az intézményt.


"A lényeg, hogy életet mentünk" - veszi át a szót ismét Németh Klára. "Ilyenkor télen semmi sem számít: se az, hogy alkoholizált az illető, se az, hogy droghasználó, csak az, hogy kint a mínuszokban meg ne fagyjon. Nincs retorzió, nincs büntetés, csak az életmentés számít és az, hogy bekerüljön a rendszerbe" - hangsúlyozta az ügyvezető igazgató, majd hozzátette, hogy információik szerint Szombathelyen senki sem él életvitelszerűen közterületen. Vannak, akik hétvégi házakban a Parkerdőben, vagy elhagyott épületben húzzák meg magukat, de a klasszikus kartonlapos, aluljáróban elfekvős egyén egyáltalán nem jellemző a megyeszékhelyen. "Mi vagyunk a szociális ellátó rendszer legalsó szintje, nekünk kell olyan erős hálót szőni, hogy ebből már ne lehessen kiesni, mert már nincs hova. Nem vagyunk mindenhatók, nem is tudunk mindenkin segíteni, mert csak annak lehet támaszt adni, aki hagyja. Fontos még az is, hogy kollégáim nem hatóság, csak a személyiségüket adják, komolyabb jogkörök nélkül. Csak és kizárólag kommunikációs készségükön múlik, a rászoruló engedi-e, hogy segítsenek rajta és igénybe vegye a hajléktalanellátó által nyújtott szolgáltatásokat" - fűzte hozzá Németh Klára ügyvezető igazgató.      

Hívja a 0680/205-165-ös zöld számot, ha úton, útszélen fekvő hajléktalant lát, hogy mielőbb részesülhessen a megfelelő ellátásban! 

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére