Elektromobilitás: itt a Tesla gigagyára

SzR-itcafe.hu • 2016. július 31., vasárnap •
A Tesla nem áll le, folyamatosan fejleszt és terjeszkedik, a nevadai sivatagban ötmilliárd dollárért két év alatt építette fel új gyárát, melynek a „Gigafactory” nevet adták.
Elektromobilitás: itt a Tesla gigagyára

A gyár még messze nincs kész, a végső állapotában 930 ezer négyzetméteren elterülő komplexumnak a 14 százaléka került közel végleges állapotba (2017-re tervezik a 31 százalékot), és a gyárban befektető partnerként jelen lévő Panasonic közreműködésével a tervek szerint az év végén indul meg a termelés.

A 13 éve létrejött Tesla Motors kulcsszerepet szán az üzemnek, mivel távlati céljuk, hogy a jelenleg luxusjárműnek számító elektromos autóikról fokozatosan átálljanak az olcsóbb, a legtöbb ember számára megfizethető tömegtermelésre, illetve beszálljanak a teherjárművek piacára is.

E cél elérésének kulcseleme a jó minőségű, nagy kapacitású és a mostaninál olcsóbb, saját akkumulátorok előállítása. Az új gyár Elon Musk, a vállalat vezetője szerint lehetővé teszi, hogy 2018-ra az akkumulátorok előállítási költségei harmadával mérséklődjenek.

A Gigafactory területén emellett egy másik termékvonal, a tavaly bejelentett Powerwall gyártása is zajlik majd. A háztartásokba szánt akkucsomagok kezdetben a kapacitás harmadát kötik le, de a tervek szerint később ez ötven százalékra emelkedik.

A kitűzött cél szerint 2018-tól évi 35 gigawattórányi akkumulátort készítenek majd – ez annyi, mint a világ teljes akkugyártása 2014-ben –, de itt sem állnak meg: Musk azt szeretné, hogy szükség esetén a gyár képes legyen akár 150 gigawattórás termelésre is.

közösség

további frisss

lap tetejére